Etelka, Aletta
-5 °C
0 °C

Nagy László csodát tett, de egyedül kevés

2013.04.21. 19:27
Óriásit játszott az MKB Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligája negyedöntőjében, de nem bírta el a bombaformában játszó Nagy László kiállításait, és egy góllal, az utolsó másodpercekben kapott ki 32-31-re a THW Kieltől. A visszavágóra azonban jó esélyeket ad az egygólos hátrány.

A Veszprém már a csoportkörben is játszott a Kiellel, akkor idegenben megalázó, 11 gólos vereséget szenvedett, de Nagy László szerint ezt nem lehetett kiindulási alapnak tekinteni, és csapatának minimum a döntetlent kellett elérnie.

Az MKB jó rajtot is vett, Nagy nyitott egy góllal, majd beállósból Ugalde is betalált. A magyar bajnokcsapat nyitott védekezést választott, a zavaróemberekkel próbálta megakasztani a kieli támadásokat. A Veszprém 4-2-re vezetett, Sulic dolgozott hasznosan beállóban, amikor az exveszprémi Vujin is kezdte megtalálni a lövőformáját. A szerb minden helyzetből kapura dobott, és bombáira Alilovic kapus sem igazán tudott reagálni.

Nagy Lászlóék ennek ellenére tartották az egy-kétgólos előnyt, sőt háromig is felmentek, mert koncentráltan védekeztek, így a Kiel az első félidőben csak kétszer volt leindításból eredményes. Amikor Vujin révén visszazárkózott a Kiel, Dzsamali kapott lehetőséget a félidő közepén, és a húzás bejött. Az iráni átlövő első négy próbálkozásából négy gól lett.

A félidő hajrájában Fazekas Nándor állt kapuba, mert Alilovicnak nem ment igazán, a kapuscsere azonban lendületet adott a csapatnak, és Ugalde is labdát szerzett, az indításból Iváncsik Tamás talált be szélről, és a Veszprém egygólos előnnyel kezdhette a második félidőt.

Az előny azonban pillanatok alatt növekedett, a Veszprém hatalmas irammal nyitotta a félidőt, meglepte a Kielt, egyszerűen minden sikerült, amit megjátszottak. Fazekas sorra mutatta be a bravúrokat, míg a támadásban Nagy volt foghatatlan, cseleivel tisztára játszotta magát, de jó ütemben találta meg Chema Rodriguez vagy Sulicot. A 45. percre már hat góllal vezetett a Veszprém, annak is köszönetően, hogy még keményebb lett a védekezése. Vujin a második félidő elején szinte eltűnt, lövésig sem nagyon jutott, és a veszprémiek gyors visszazárásaikkal továbbra is megakadályozták, hogy lendületből érkezzenek a kieliek.

A nagy hátrányban azonban nem roppantak meg a németek, de az is segítette őket, hogy a védekezést is irányító Nagy László két kétperces kiállítást kapott. Az 48. percben már tízgólos átlövőt nem tudta senki pótolni, hiányoztak a váratlan húzások, vagy a gyors befejezések, és a védekezés is szétesett. Ekkor szórta meg magát a szélső Sigurdsson, és az 50. percre két gólra feljött a Kiel, aminek az irányítója is elkapta a fonalat. Narcisse aztán Naggyal is külön csatát vívott, a magyar csapatkapitány felszántotta a pályát, hátul, messziről vetődve szerelt, ha már senki sem indult vissza. A frissítésnek behozott Dzsamali nem tudta azt nyújtani, amit az első félidőben, nem találta a ritmust, eladta a labdákat, ezért is kellett Nagynak pluszban dolgoznia.

Az 56. percben még megvolt a kétgólos előny, ismét Alilovic állt a kapuban, aki nagy mentéseivel felnőtt Fazekas mellé, de a befejező emberekkel most is gond volt. Terzics nem találta a kaput, Császár az egész meccsen szinte észrevehetetlen volt, még akkor is, ha utolsó magyar gólnál remekül vette észre Nagyot.

A németek az állítólag a Veszprémhez igazoló Ilics hetesével egyenlítettek, majd az utolsó másodpercek feszültségét is jobban bírták. Nyolc másodpercük volt a támadásra, az időkérés után Narcisse bombázott kilenc méterről, és hiába ugrottak elé ketten is, nem tudták blokkolni.

A visszavágót jövő héten játsszák majd Veszprémben, az egygólos hátrány biztató, otthon a csoportkörben is győzni tudott az MKB, de Nagy mellé szükség van még egy játékosra, aki legalább védekezésben tehermentesíteni tudja a csapatkapitányt.

Férfi BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés

THW Kiel (német)-MKB Veszprém 32-31 (15-16)
gól: Vujin 8, Sprenger 4, Toft Hansen 4, Narcisse 4, Ilic 4/4, Jicha 3, Sigurdsson 3, Ahlm 2, illetve Nagy 11, Ugalde 5, Sulic 5, Dzsamali 4, Terzics 2, Iváncsik T. 2/1, Chema 1, Oneto 1


További eredmények:
Metalurg Szkopje (macedón)-Kielce (lengyel) 25-27 (13-13)
visszavágó: április 28., 17.00

Flensburg-Handewitt (német)-Hamburg (német) 26-32 (14-15)
visszavágó: április 28., 18.30

Szombaton játszották:
Atlético Madrid (spanyol)-Barcelona (spanyol) 25-20 (11-10)
visszavágó: április 27., 19.00

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!