Ezzel a videóval kampányolhat a Veszprém

2013.04.29. 17:06

Érdemes visszanézni a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi technikusa, Remport Csaba gyűjtését a Veszprém–Kiel-negyeddöntőről. A BL-címvédő továbbjutása után Nagy László botrányról beszélt. A világ legjobb csapata indokolatlanul nagy segítséget kapott a két dán játékvezetőtől, Olesentől és Pedersentől. A magyar szövetség is elemezni fogja a meccset - ha szükséges, panasszal él az EHF felé -, ezen a szálon elindulhatnak.

Az összeállításból kiderült, hogy a magyarok már a meccs legelején sem élvezték a jóindulatot, de az igazán komoly dolgok 22-20-as veszprémi vezetésnél jönnek.

A bírók ugyanúgy tudják, mint a Kiel is, hogy a vékonyabb állománnyal rendelkező Veszprém a végére, a legfontosabbnak számító utolsó tíz percre hajlamos elfáradni a korábbi nagy tempó miatt.

A 43. percben a védekező Nagy Lászlót eltüntetik – 11-es pont a videón -, a bírók sem látják egyformán a szituációt, egyik erre mutat, a másik arra, de végül a németeknél marad a labda.

Olesen és Pedersen játékvezetői hibái

Pár másodperccel később Ahlm beállóból a kapuba lő. Sulicnak még két percet is adnak, jóllehet időben elengedte ellenfelét. Ezt az emberhátrányt az először alkalmazott taktikai újítással vagyis a kapus lehozatalával - kétszer bejött, gól lett belőle -, egyúttal Ugalde beküldésével próbálta átvészelni az MKB. Ugalde eladta a labdát, amit nyilván létszámegyenlőségnél kisebb eséllyel adott volna el. Narcisse megszerezte, eszmélt, hogy üres a kapu, bepattintotta, és máris egyenlő. Előnyben a Kiel agresszívebben védekezik, hatékonyan, a következő magyar támadás nem veszélyes, az ellentámadásból pedig Vujin bevarrja, és máris 23-22 oda.

Ehhez annyi kellett, hogy ne kapja meg a labdát a Veszprém, mert az egyik bíró még 22-20-nál felülbírálta a másikat.

A következő döfés akkor jött, amikor Chema mellett Narcisse védekezett (24-23, oda). 14-es eset a videón. Biztosan lépés volt, de a francia nem állt egy helyben. A Kiel azonnal indított az elvett labda után Sigurdsson pedig bevágta, így kellett 23-25-tel az utolsó tíz percre ráfordulni.

Van még számtalan jelentősen vitatható heteshelyzet, amit nem kaptak meg a magyarok, de a kulcs ez az időszak volt, mert a Kiel tökéletesen kihasználja, ha előnnyel mehet az utolsó percekre.