Larvikban és itthon is nyerni kell

A Győr két vesztes kézilabda Bajnokok Ligája-döntő után most a Larvik ellen nyerhet. Nem taktikai csatára számítanak.

Az ETO eddig hét alkalommal játszott az európai kupákban döntőt, de mindig vesztesen hagyta el pályát. A BL-ben 2009-ben és tavaly - utóbbi esetben idegenben lőtt kevesebb gól miatt -, az EHF Kupában 1999-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben, a KEK-ben pedig 2006-ban maradt alul a fináléban. A legrangosabb sorozatban csupán két magyar együttes, 1982-ben a Vasas, 1999-ben a Dunaferr ért fel a csúcsra.

A Larvik 2011-ben győzött a BL-ben, előtte a KEK-ben 2005-ben és 2008-ban bizonyult a legjobbnak, 2009-ben döntős volt, 1996-ban a Debrecennel szemben elveszítette az EHF Kupa-döntőt.

Görbicz Anita, a győriek csapatkapitánya a norvégiai elutazás előtt kijelentette, abszolút nem foglalkozik azzal, hogy mi volt a múltban, őt és társait csak a mostani siker érdekli. Hozzátette: örül annak, hogy Veszprémben, a kitűnő atmoszférájú arénában lesz a visszavágó, és bízik benne, hogy már idegenben is nagy arányú győzelmet arathatnak.

A Győr másik két világsztárja, az egyaránt olimpiai, világ- és Európa-bajnok kapus Katrine Lunde és a beállós Heidi Löke honfitársai ellen lép pályára, utóbbi 2011-ben BL-t is nyert Larvikkal - akkor a győriek trénere, Ambros Martin a legyőzött spanyol Itxako trénere volt -, és most sorozatban harmadik BL-fináléjára készülhet.

Martin elárulta, nem volt szükség külön speciális, mentális felkészülésre a fináléra. „Megvan az önbizalmunk, ez egy nyerő csapat! Remélem, hogy ezt minden szurkolónk ugyanígy érzi, üzenem nekik, hogy bízzanak ők is a csapatban" - nyilatkozott a spanyol edző. Szerinte, ha kifejezetten jól vagy akár csak átlagosan játszanak, akkor is nyernek. Ha viszont rossz napot fognak ki, mint ahogy a Valcea elleni elődöntő visszavágóján történt, akkor egy vereségbe is belefuthatnak.

„Ez ennyire egyszerű, nincs szükség semmilyen kombinációra, esélylatolgatásra. Bármi is történt eddig, mi semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy nyernünk kell. Larvikban és itthon is. Nincs más alternatíva" - fogalmazott Martin.

Kiemelte, a két együttes jól ismeri egymást, sok mérkőzésük volt már. „Véleményem szerint ez nem taktikai csata lesz, nem ezen fog múlni a győzelem, hanem azon, hogy ki tudja a saját játékát minél precízebben játszani, ki képes minél koncentráltabban végigvinni a meccseket" - mondta.

A két csapat a középdöntőben már találkozott egymással, és a Győr mindkétszer hat góllal nyert. Február 16-án az ETO 24-18-ra győzött idegenben, március 2-án pedig Győrben 30-24-re. 
Az első mérkőzés vasárnap 16.45 órakor, a visszavágó jövő szombaton 15.15-kor kezdődik. A mérkőzést az Indexen online követheti.

A két csapat útja a döntőig:

Győr:

csoportkör:
Győr-Koprivnica (horvát) 24-19
Cluj (román)-Győr 25-30
Ljubljana (szlovén)-Győr 20-31
Győr-Ljubljana 29-22
Koprivnica-Győr 22-29
Győr-Cluj 37-26
középdöntő:
Győr-Podgorica (montenegrói) 27-17
Randers (dán)-Győr 18-25
Larvik (norvég)-Győr 18-24
Győr-Larvik 30-24
Podgorica-Győr 21-22
Győr-Randers 32-24
elődöntő:
Valcea (román)-Győr 22-24
Győr-Valcea 24-25

Larvik:

csoportkör:
Larvik-Sävehof (svéd) 39-31
FTC-Larvik 28-24
Volgograd (orosz)-Larvik 24-35
Larvik-Volgograd 40-25
Sävehof-Larvik 25-29
Larvik-FTC 30-23
középdöntő:
Larvik-Randers 25-19
Podgorica-Larvik 18-20
Larvik-Győr 18-24
Győr-Larvik 30-24
Randers-Larvik 26-31
Larvik-Podgorica 28-16
elődöntő:
Larvik-Ljubljana 22-24
Ljubljana-Larvik 19-27

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40