A női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő első mérkőzését a Larvik és a Győr is nagyon kapkodósan kezdte, sok volt ez eladott labda és az elhamarkodott lövés, magyar oldalon Amorim rontott ziccereket, Görbicznek is több pontatlan passza volt.
Az első tíz percben fej fej mellett haladtak a csapatok, a hazaiak a 11. percben kerültek először előnybe, egy eladott labda után Thea Mörk vágta be a labdát. Ezzel vezettek 4-3-ra. Sulland nagy formában volt, három gólt is dobott, két góllal elment a Larvik, a félidő közepén 6-4-re vezettek.
Változtatások a Győrnél
Ekkor változtatott először Ambros Martin edző, jött Tervel és Kovacsics. Tervel beállása jót tett a győrieknek, perceken belül több labdát is szererztek, Radicsevics pedig négy gólt dobott egymás után, így már a Győr volt előnyben. 7-9-nél időt kértek a norvégok. A magyar klub védekezésben is összeállt, a másik oldalon Leganger kapus tartotta a csapatát, több bravúros védése is volt.
Az időkérés után viszont felpörgött a Larvik, egymás után dobtak hármat, ebből kettőt Riegelhuth szerzett. Már náluk volt az előny (10-9), ekkor a győri edző kért időt. Ezután Blanco még növelni tudta a norvég előnyt, de a hazaiak nem tudtak ennél jobban elhúzni. Az utolsó percekben Kovacsicsot lerántották a keményen védekező norvégok, a magyar játékos rázuhant a könyökére, le kellett mennie, a bírók viszont csak szabaddobást ítéltek. A Larvik 13-12-re vezetett a félidőben.
Szünetben az öltözőben maradtak
A magyar csapat a szünet után még egyenlített Lekics góljával, de ezután jött a mélypont. Két gyors gólt is kaptak, ráadásul Tervel kétperces kiállítása miatt emberelőnybe kerültek a norvégok. Riegelhuth duplájával már négygólos előnyben volt a hazai csapat, jött a győri időkérés.
A folytatásban is szenvedtek a győriek, próbálkozásaikat hol blokkolták, hol az extázisban védő Leganger kapus hárított. Aztán hét percnyi góltalanság után Görbicz tört be, és megszerezte azt a gólt, amivel óriási magyar sorozat kezdődött.
Löke és Kovacsics találataival egygólos volt már csak a győriek hátránya. Görbicz hetesből egyenlített, aztán jött Löke és Radicsevics, és már 19-17-es előnyben voltak a győriek. Fanasztikus feltámadás volt, a magyar csapat hat gólt szerzett úgy, hogy közben a Larvik egyet sem.
Az utolsó negyedórára a magyar csapat kapusa, Lunde is felpörgött, ziccereket és hetest is védett. Sulland törte meg a norvégok góltalanságát, feljöttek egy gólra, a Győr azonban a hátralévő időben már nem engedte ennél jobban feljönni őket. Pedig az utolsó tíz percben kétszer is játszottak emberhátrányban, de Lunde nagy védései után Löke és Görbicz góljaival a meccsen először vezetett három góllal a magyar csapat, 23-20 volt az 58. percben.
Az 60. percben Mörk hetesből betalált, de az utolsó gólt a győri Amorim szerezte másodpercekkel a vége előtt, és beállította a 24-21-es végeredményt.
Hajtós, kemény meccsen nyert a magyar csapat, így előnnyel várhatja a jövő hét szombati visszavágót, amit Veszprémben, telt ház előtt rendeznek majd.
Női BL, döntő, 1. mérkőzés:
Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC 21-24 (13-12)
-----------------------------------------------
gól: Mörk 5/2, Blanco 5, Riegelhuth 5/1, Sulland 4, Breivang 1, Breistöl 1, illetve Görbicz 8/4, Löke 6, Radicevic 5, Amorim 2, Rédei-Soós 1, Lekic 1, Kovacsics 1