Tavaly azt mondtam, soha nem nyerünk

Görbicz Anita akkor elkeseredett volt, most BL-győztes. A spanyol edző, Ambros Martín a kulcsszereplő, jelentette ki a győri kézisek elnöke.

Az öröm mámoros pillanataiban a Győri Audi ETO KC elnöke, Kelecsényi Ernő kimondta azt, amit nagyon sokan nem mertek eddig: Ambros Martín azért kapott akkora tapsot, mert a győri közönség érti a játékot, és hogy kulcsszerepe van a várva várt sikerben.

A Győr 2005-ben szerezte első bajnoki címét, azóta rendületlenül ostromolja Európa trónját, de míg Róth Kálmánnal, Konkoly Csabával, Karl Erik Böhnnel nem sikerült feljutni oda, a spanyol szakemberrel igen, ő hozta a pluszt. (Martín maga is BL-győztes játékos.)

Pillanatnyilag nehéz belőni, mekkora is a súlya pontosan, dekára a sikerben, de egy biztos, nem volt olyan játékos, aki ne említette volna meg, rendkívül sokat dolgoztak, alázattal, a védekezést pedig összecsiszolták. És nem utolsósorban: csapattá értek.

Martín a védekezés előtérbe helyezésével nyilván nem akarta megváltani a világot, csak pontosan tudta, egy-egy meccset lehet nyerni pazar és improvizatív támadójátékkal - erre is megvannak a megfelelő emberek -, de egy sorozatot kizárólag a védekezéssel, hiszen mondjuk a spanyol futballválogatott az egyenes kieséses szakaszban nem kapott gólt a legutóbbi Eb-n valamint vb-n.

Megható volt Görbicz Anita, ahogy felelevenítette a tavalyi döntőt, ahol hiába sziporkázott - két meccsen 21 gólt lőtt, csapata 54-et -, a születésnapján nem tudott nyerni. „Tavaly azt mondtam, ha most nem nyerünk, akkor soha. Idén megtanultam, milyen igaz a mondás: soha ne mondd azt, hogy soha. Mert most meg összejött. Nagyon sokat szenvedtünk egész évben ezért a győzelemért, rengeteget tettünk ezért a napért.”

Görbicz arról sem feledkezett meg, hogy az elődöntőben micsoda dráma után, és a hajrában hat gól eltüntetésével tudott egyáltalán fináléba kerülni a csapat. „Egy fokkal könnyebb volt a döntő, mint a román Valcea elleni elődöntő” - állapította meg. A két meccset látva tökéletesen igaz lett, a románok ellen volt az előrehozott döntő.

„Mi vagyunk a főnökök, ezt éreztettük az elejétől - így Rédei Soós Viktória. - Megállíthatatlanok voltunk, és nagyon szívesen viseljük ezt a terhet, mert ez a kupa nem könnyű” - fűzte hozzá.

És persze nagyon sokan emlékeztettek arra is, fel sem fogták még igazán, mit értek el, hogy Európában nincs jobb csapat az ETO-nál.

A légiósok így látták

Heidi Löke, az olimpiai bajnok norvég beálló: „Úgy gondolom, mi vagyunk a legjobbak, hiszen 16 meccsből 15-öt megnyertünk! Fantasztikus ilyen közönség előtt nyerni!
Eduarda Amorim:
„Már régóta közel vagyunk a sikerhez, de végre meg tudtuk nyerni a BL-t!"
Katrine Lunde, az olimpiai bajnok norvég kapus:Nagyszerű csapat, nagyszerű közönség, nagyszerű klub. Nem lehetett más a vége, csak ETO-győzelem. Örülök, hogy hozzá tudtam járulni a sikerhez."

A légiósok így látták

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57