Győr díszpolgára lett a BL-győztes női kézicsapat

2013.05.22. 11:26

A város díszpolgára címmel jutalmazták szerdán a május 11-én Bajnokok Ligáját nyert Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát. Az együttes tagjai a városi közgyűlés múlt pénteki döntése értelmében közösen kapták meg az elismerő címet. A 26 fős csapat tagjai - a játékosok és a szakmai stáb - külön-külön oklevelet is kaptak a városháza dísztermében rendezett ünnepségen.

Az elismerő okleveleket átadó Borkai Zsolt polgármester - aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke - az eseményen arról beszélt, hogy régen várt pillanat érkezett el a diadallal, hiszen tíz NB I-es és nyolc Magyar Kupa-aranyérem után érte el a csapat azt a sikert, amelyet korábban számtalan nagy csatában, az utolsó pillanatban nem sikerült megszerezni.

Ahogy Borkai fogalmazott, a győzelem titka az volt, hogy az együttes valóban csapatként tudott fellépni, és ehhez megkapta a közönség támogatását is, hiszen nemcsak a győriek, de minden magyar is várta ezt a diadalt.

"Hiszem, hogy ennek a csapatnak megvan az ereje a legjobbak között a legjobbnak maradni" - jegyezte meg, azt is megemlítve, hogy a legnehezebb egy ilyen címet megvédeni.

A Győri Audi ETO KC május 11-én nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását - és ezzel története első nemzetközi kupadiadalát aratta -, miután a döntő veszprémi visszavágóján is legyőzte a norvég Larvik csapatát.

A Győr a harmadik magyar női csapat a Vasas (1982) és a Dunaferr (1999) után, amely az élen végzett a legrangosabb európai kupasorozatban. Az ETO-nak ez volt a nyolcadik fináléja az európai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012 - EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) elveszítette.