Nagy Lászlót kifacsarta a szezon

2013.06.20. 10:26

Pihenő nélkül kézilabdázott Nagy László, aki a megterhelő időszak ellenére 9-est ad saját és csapata teljesítményére az elmúlt egy évre. „ A fizikai fáradtságot egy játékos ilyenkor csak intelligenciával tudja leküzdeni. Lehet, hogy a nemzetközi versenynaptár kialakításakor követni kellene a futball szisztémáját, viszont erős a szponzorok elvárása a minél gyakoribb tévészereplések, közvetítések érdekében” - mondta a válogatott jobbátlövője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Klubcsapatával jövőre a legjobb négy közé szeretne jutni a Bajnokok Ligájában, bár ez nem lesz könnyű, hiszen szerinte 7-8 Final Four-esélyes csapat is lehet jövőre, köztük 4-5 némettel. „A veszprémi első évemet nagyon pozitívnak tartom, nagyon élvezem a szurkolók szeretetét”. A keret megerősödött Momir Ilic és Carlos Ruesga érkezésével. A nyáron együtt tud készülni a csapat, így a következő szezonban még összeszokottabbak lehetnek majd.

Mocsai Lajos Rióval kapcsolatos kijelentéseire is kitért, bár állítása szerint csak beszélgettek a szövetségi kapitánnyal a folytatásról, konrkét egyezség nem született: „a mester és az én elképzelésem egybeesik: ott akarunk lenni Rióban. Az olimpia után viszont teljes generációváltásra lesz szükség." A fiatalokat személyesen látta a a szlovákok elleni Eb-selejtezőn, és örült, hogy sokan lehetőséghez jutottak közülük, hiszen elsősorban az önbizalmát kell növelni a következő generációnak.

Nyáron ötödik alkalommal szervez tábort gyerekeknek, mely 35 fővel indult, tavaly pedig már 124-en voltak. Idén először lesz Magyarországon a tábor, ahova a Kanári-szigetekről, Svédországból és a környező országokból is érkeznek játékosok, velük 10-15, főleg spanyol szakember dolgozik, de Gulyás Péter, a válogatott és a Veszprém jobbszélsője is ott lesz.