Csoda lenne, ha Böhn visszatérne

2013.06.21. 11:41

Karl Erik Böhn, a női kézilabda-válogatott kapitánya a norvég TV2-nek adott interjúban azt nyilatkozta, nehéz időszakon van túl. A leukémiával kezelt szakember megemlítette, nem volt benne biztos, hogy valaha is felébred a mesterséges kómából, idézi az nso.hu.

A kapitány beszélt arról is, nem lát esélyt arra, hogy segítse a válogatottat a decemberi világbajnokságon. Bár most hazamehetett, de júliusban ismét kórházba kell feküdnie, csontvelő-átültetés miatt.

A kómás állapot volt a legnagyobb fizikai megterhelés, és még mindig nagyon gyengének érzi magát. Reméli, hogy a hazai koszt hatására megerősödik és felszed néhány kilót, mivel még most is csak hatvannyolcat nyom. Akkor térhet vissza a kórházba – ahol elmondása szerint átlagon felüliek a körülmények – ha kellőképpen megerősödik.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a munkájával, Böhn nem nyilatkozott optimistán. Úgy véli, csak álom, hogy ott lehet a szerbiai vb-n, jelenleg a saját küzdelme a legfontosabb.

Vetési István, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke nem régen úgy nyilatkozott, nyár közepén térnek vissza a kapitánykérdésre, és a dolgok jelen állása szerint új szakvezetőt neveznek majd ki a női csapat élére.