Vereséggel zárták a felkészülést kéziseink

2014.01.05. 14:47

Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott Lengyelországtól a gyöngyösi Provident Kupa vasárnapi zárónapján.

A pénteki nyitónapon a csehektől szenvedett 29-28-as vereséget a magyar csapat, másnap a fehéroroszok ellen javítottak egy 31-28-as győzelemmel.

A lengyelek elleni első félidőben sokáig fej fej mellett haladt a két válogatott a tornagyőzelmet jelentő mérkőzésen, ám a vendégek 12-11-es hátrányból állva hagyták Mocsai Lajos csapatát, és a hazai hibákat kihasználva 15-12-es vezetéssel mentek szünetre.

Térfélcsere után a magyar válogatott Ilyés Ferenc góljával, 16-16-nál érte utol ellenfelét, ám csakhamar ismét háromgólos hátrányba került (19-22). Ebből már nem tudott visszakapaszkodni az egyre inkább széteső válogatott, így harmadikként zárta a négy Eb-résztvevőt felvonultató tornát.

Mocsai Lajos, szövetségi kapitány: „Szinte minden lehetséges problémával találkoztunk az elmúlt három napban. Több olyan játékosunk is van, akinek inkább rehabilitálni kellene, mégis vállalta, hogy pályára lép a válogatottban. A sorozatterhelés során a csehek ellen nagyon hullámzó, a fehéroroszok ellen stabil játékot mutattunk. A lengyelek elleni meccs végére elfáradtunk, és azok a játékosok, aki az előző napokon jól játszottak, már kevesebbet tudtak hozzátenni. A csapatban azonban nagyon jó a morál, a fiúk becsülettel küzdenek és minden megtesznek az eredményességért. Az Európa-bajnokság előtt még van néhány napunk, a megszerzett tapasztalataink alapján folytatjuk a munkát. Az Eb-n nagyon nehéz csoportban szerepelünk, kemény meccsek várnak ránk, de maximálisan bízom a csapatban, a küzdőszellemükben."

Eredmény, 3. forduló:

Lengyelország-Magyarország 30-23 (15-12)

Csehország-Fehéroroszország 32–30 (15–16)

Korábbi eredmények:

1. forduló:

Fehéroroszország-Lengyelország 29-28 (13-16)

Csehország-Magyarország 29-28 (15-13)

2. forduló:

Magyarország-Fehéroroszország 31-28 (17-11)

Lengyelország-Csehország 31-23 (14-10)

A torna végeredménye (azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény dönt):

1. Lengyelország 4 pont, 2. Csehország 4, 3. Magyarország 2, 4. Fehéroroszország 2

A magyar válogatott a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel majd egy csoportban a jövő vasárnap kezdődő dániai Eb-n.