Nincs az a német, aki legyőz egy érdi nőt

Időben érkezünk a csarnokhoz, a rendőr mosolyogva mutatja, hogy a bejárathoz közel nem lehet megállni, a parkolóban sárgamellényes személyzet terelgeti a kocsikat, ők is mosolyognak.

A beengedés villámgyors és mosolygós, a büfés mosolyogva és kedvesen mondja, hogy a palackos üdítőt sajnos nem adhatja oda, de pohárba bármit kimér, a folyosón mosolygós önkéntes mutatja a helyet a lelátón.

Mindenki mosolyog.

Érd ünnepel, a fél város a lelátón ül, nagy dzsembori van, mert játszanak a lányok valami németekkel.

Csak néhány szék üres, egyébként majdnem teljesen telt ház van, itt kézimeccsen még sosem voltak ennyien. Az ismert külsőségek jönnek: a csapatok bemutatása, tombolás és hangzavar, a hangosanbeszélő kelti a hangulatot, aztán már kezdik is.

Az első gól Triscsuké, alulról, derékmagasságból, csavarva dobja be, a csarnok szinte felrobban. Aztán ez a hangzavar így is marad, főleg, hogy kimaradt-kivédett német hetes jön, innentől nagyjából végig olyan hangerővel megy a szurkolás, hogy meccs közben nem lehet beszélgetni.

Vagy 20 vendégdrukker van, hangosak, unalmasan, nyomasztó lelkesedéssel, dobbal-dudával szurkolnak, "Buxte, puffpuff, Buxte, puffpuff". Ennyi. Ezért utaztak 1200 kilométert.

A németek brutálisan kemények, tudni lehetett előre, hogy bestiálisan védekeznek, a 12. percben az Érd már a harmadik hetest dobja, mindegyik jogos volt. Hamar kiderül, hogy a magyar csapat gyorsabb, kreatívabb, de a németek nagyobbat tudnak pofozni. A két érdi válogatott, Triscsuk és Klivinyi külön klasszis, ütik-verik is őket a németek.

Az érdi kapus, Oguntoye, aki 16 évesnek néz ki, pedig már 23, lazán fogja fel: kijön a mezőnybe labdákat, hosszú indításokat halászni.

Az első félidőben végig vezetget, 1-2 góllal megy az Érd, 14-12 a félidő. A szünetben a kötelező körök: sör, kóla, pomponlányok, kabalasárkány, üvöltő diszkózene.

A másodikban, ha lehet, még durvább a Buxtehude, lehet valami a vízben Hamburg környékén, szinte minden támadás után van földön fekvő érdi játékos. A taktikájuk kábé ennyi: a bestiális játék többet hoz, mint ami a kiállításokon és a heteseken elmegy. Nincsenek profi játékosaik, mind munka vagy tanulás mellett kézilabdáznak, mondjuk ahhoz képest nem is rosszul, hiszen harmadik helyen állnak a Bundesligában.

A félidő közepére fáradnak, már arra is egyre kevésbé érnek oda, hogy odaüssenek, 25-17-re megy a magyar bajnokságban harmadik Érd, kezd komoly előny kialakulni a visszavágóra. A hazai kapuban csere volt, Janurik eksztázisban véd, és ő is jól.

Technikai szünet a félidő közepén, Tricsuk gólját pár perc vita után írják ki a táblára, elszámolta magát a zsüri. Az utolsó gólt Klivinyi dobja, emberhátrányból, 2 másodperccel a vége előtt, 32-23 a vége. Meglesz az a továbbjutás, hiába várható 1600 néző a visszavágóra, ezek a németek nem fognak megtanulni kézilabdázni egy hét alatt.

Kifelé is mosolygunk, egy szurkoló szeretettel megsimogatja az életnagyságú, kartonpapírból készült Triscsuk-bábut, aztán megint meglegyint a profi szervezés: a parkolóban most is a sárgamellényesek irányítanak, a rendőrök leállítják a főút forgalmát, hogy az autókonvoj ki tudjon hajtani.

Itt is győztünk.