Nagyon csúnyán megverték a Fradit

2014.03.03. 21:37
A Viborg 40-32-re nyert a női kézilabda KEK negyeddöntőjében. Visszavágó egy hét múlva.

Jól kezdett a Ferencváros, a Viborg csak 4-3-nál vezetett először. Aztán döntetlen közeli állás volt, de a 10. perctől a dánok – ha a játék irányítását nem is – de a vezetést szép fokozatosan átvették. A Ferencváros inkább támadásban rontott sokat és a kapuban Szikora sem nyújtott átlagon felülit.

A Viborg az első félidő nagy részében tartani tudta kétgólos előnyét, olyannyira, hogy az első harminc perc végére 18-14 lett a különbség. Ami a legbosszantóbb volt a mieink játékában, hogy rengeteg hiba volt az előrejátékban, elszúrtunk legalább négy ziccert, és hátul meg gyengén védekeztünk, amibe a kapusteljesítmény is beleszámított. Ami még ennél is rosszabb volt, az a 18 kapott gól, ez ezen a szinten nagyon soknak számít.

Amilyen gyengén játszott a Fradi az első félidőben, ugyanúgy folytatta a másodikban, rossz lövések, gyors indítások és egymás után jöttek a kapott gólok, a 38. percben 25-17 volt a dánoknak. Pedig kapust is cseréltünk, de addig ez sem segített.

A 48. percben pedig már úgy nézett ki, ebből nagyon súlyos vereség lesz. Nem volt kapusteljesítményünk, sorozatban elveszített labdák elől, aminek az lett a vége, hogy kilenccel ment a Viborg.

A dánok edzője, talán babonából, fekvőtámaszokat nyomott, a csereként beálló dán kapus úgy dobálta el a labdát, hogy oda se nézett, a Ferencváros meg szenvedett. Kilenc volt már közte és ez így már több volt, mint megalázó. A dánok már olyan trükköket mutattak be, amiről ők sem gondolták komolyan, hogy bejön. Miközben szinte minden kapura lövésükből gól lett, hiába váltogattuk Szikorát és Abramovicsot, a végén már bohózatba illő gólokat kaptunk. Elől pedig akármit találtunk ki, semmi se ment be. Átok ült a magyarokon, ami a végére sem múlt el.

Ezt a meccset jobb minél előbb elfelejteni, negyven kapott gólra nincs magyarázat. A Viborg 40-32-re nyert a női kézilabda KEK negyedöntőjében, visszavágó egy hét múlva.

Női kézilabda KEK-negyeddöntő: Viborg–Ferencváros 40-32 (18-14)