Átalakul, de bombaerős marad a Győr

2014.03.20. 12:35

Átalakul a Győri Audi ETO Bajnokok Ligája-győztes női kézilabdacsapata. Már a csütörtöki hivatalos bejelentés előtt sok információ kiszivárgott, ezeket szedte sorba Kelecsényi Ernő, a győri kézisek klubelnöke.

„Két fontos célunk volt a jövő évi csapat kialakításánál. Egyrészt szerettük volna megtartani a csapat gerincét, másrészt erőteljes vérfrissítést is szükségesnek gondoltunk. Látható, hogy az európai klubverseny tovább erősödik, ennek a kihívásnak mindenképpen szeretnénk megfelelni, bízunk abban, hogy a keretben történő változások tovább segítik a Győri Audi ETO-t a hosszú távú stratégiai céljai elérésében” - tette hozzá a klubelnök.

A legfontosabb: a montenegrói Európa-bajnok Katarina Bulatovics visszatér a Buducsnoszthoz, de május első hétvégéjén még szeretné megnyerni a Bajnokok Ligáját Budapesten. Fontos balkezes átlövő esik így ki, mert a második csoportkör BL-meccsein négyszer négy, kétszer pedig hat gólt lőtt, hetesek nélkül, és a védekezésnek is ő az egyik pillére.

A Győr a német Susann Müllerrel pótolja őt, aki Lipcséből érkezik, aki a világbajnokság legeredményesebb játékosa volt 62 góllal, a mieink pedig elég közelről megismerhették a képességeit, mert tizenhármat dobott a két csapat csoportmeccsén. (A németek 27 találatig jutottak.)

A három évre megszerzett Müller üzent a magyar szurkolóknak. „A Győr ambíciói és a céljai ugyanolyan komolyak, mint az enyéim. Bízom benne, hogy nyártól sokat fejlődhetek, és hozzájárulhatok majd a csapat sikeréhez. Már nagyon várom a közös munkát a játékosokkal, és talán a világ egyik legjobb edzőjével. Az új győri arénában biztosan kiváló lesz a hangulat, korábban sokszor álmodtam arról, hogy egyszer a fantasztikus győri közönségnek játszhatok. Az új életemben egy új országot, várost, embereket és kultúrát fogok megismerni, nagy várakozással tekintek az új életem elé. Hamarosan találkozunk Győrben!”

A BL-címvédő magyar csapat ezen a poszton teljesen kicserélődik, hiszen Soós Viktória is távozik, aki tavaly sokkal jobb teljesítményt nyújtott. A 20 éves Planéta Szimonetta jön helyette, aki győri nevelés, eddig kölcsönben volt, a közeljövő nagy magyar balkezes átlövője lehet, ha folyamatosan fejlődik. Ambros Martínnak és Németh Andrásnak kell beépítenie őt, előbbinek értelemszerűen a klubba, utóbbinak a válogatottba.

A világklasszis norvég beálló, Heidi Löke marad, mellé egy horvát beálló, Litre érkezik Kaproncáról.

Ambros Martínnak egyelőre nehéz a jövő szezonról nyilatkozni, hiszen a csapat legfontosabb idei céljainak elérése még előttük áll. „Egy új keret összeállítása mindig nagyon nehéz feladat. Örömmel látjuk a feltörekvő utánpótlás képviseletében Planéta Szimonettát, akin mindig látható volt a kiemelkedő ambíció, a küzdőképesség, ezért mindenképpen helye van csapatunkban. Raph távozását igyekszünk pótolni a horvát Vesna Milanovic-Litrével, benne látjuk azt a lehetőséget, amelyet Raph a védelemben betöltött, továbbá méltó partnere lesz Heidinek a beálló poszton. A jobbátlövő pozíció pedig a kiemelkedő képességű Müllerrel lesz teljes, akit fiatal korából is jól ismerek, és akiben hatalmas ambíciót látunk arra, hogy a világ egyik legjobb játékosává váljon. Bízunk benne, hogy a teljesítménye kiteljesedik az ETO-ban töltött évek során.”

A védekezésben még Hornyák Ágnesre is lehet számítani, aki szintén elkötelezte magát a Győrhöz.

Lunde kapus is marad és természetesen Görbicz Anita valamint a vb-győztes brazil Amorim is. A szélsőposzton sincs mozgás, Bognár-Bódit és Szepesit megtartja a klub, a kapus Herr Orsolyának is járt még egy év.

Az orosz Anna Szen még jöhet Rosztovból, és ha nincs változás, akkor Kovacsics Anikó is marad. Mindketten a belső posztokon (irányító, átlövő) bevethetőek, de Kovacsics a szélen is.