Felfüggesztett börtön a garázda Buducsnoszt-dukkereknek

2014.05.09. 15:49

Garázdaság bűntette miatt a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint eltiltotta a magyarországi kézilabda sportrendezvényektől azt a két külföldit, akit a női kézilabda Bajnokok Ligájának múlt vasárnapi, budapesti döntőjén állított elő a rendőrség. Az ítélet jogerős. A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság úgynevezett gyorsított eljárásban tárgyalta a két montenegrói kézilabda szurkoló, S. M. és B. L. büntetőügyét.

A címvédő Győri Audi ETO KC a négyes döntő fináléjában 27-21-re legyőzte a 2012-es bajnok montenegrói Buducsnoszt Podgoricát a budapesti Papp László Sportarénában. A csarnokban hozzávetőleg háromszáz Buducsnoszt-szurkoló volt.

Az ítélet szerint a mérkőzés kimenetele miatt több indulatos Podgorica szurkoló letörte a szektor székeinek ülőlapját, illetve dobálta azokat. S. Milos a tömegbe dobott egy leszakított ülőlapot és megütött egy férfit, B. Lazar pedig próbált ököllel megütni egy intézkedni szándékozó biztonsági őrt, ezután belerúgott egy székbe, majd egy másikba beletaposott.

A bíróság szerint a vádlottak magatartása erőszakos és kihívóan közösségellenes volt, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. A bíró mindkét vádlottat társtettesként, csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Emellett "a Magyar Kézilabda Szövetség, illetve az Európai Kézilabda Szövetség versenyrendezésében Magyarország területén megrendezésre kerülő valamennyi kézilabda sportesemény, mint sportrendezvények látogatásától" 3 évre eltiltották őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn azt közölte, hogy a sporteseményen négy embert, köztük két külföldit állítottak elő.