Mocsai: Butaságokat csináltunk, elfogytunk

2014.06.15. 20:22

Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott kapitánya a 32-26-ra elveszített szlovéniai vb-selejtező után azt mondta a Sport1-en, hogy a legfontosabb pillanatban kezdtek el butaságokat csinálni.

„Amit felépítettünk, jól működött, megfelelő módon eloszlott a teher a csapaton nagyon sokáig. A hajrában Zubai alig tudott járni, úgy kellett visszamennie. Ancsin fertőzés miatt nem tudott részt venni a munkában, Harsányi térde szétszakadt, Ilyés nem tudott elhajítani a kapuig, Putics ilyen felfokozott helyzetben kevésszer játszik. Ilyen gondjaink voltak” – érzékeltette a szakember.

Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy Szöllősi Szabolcs érthetetlen hibát csinált kevesebb mint tíz perccel a vége előtt 25-25-nél, amiért két percre kiállították. Visszafutás helyett a földön fekvő ellenfele arcát érte el.

„Emberelőnyben, 26-28-nál nem tudtuk befejezni az akcióinkat, három gólt kaptunk belőle. Kevesen voltunk a hajrára, és nem találtuk meg azt az embert, aki tovább tudta volna vinni a csapatot. Ráadásul még a védelmünk is széthullott” – összegzett a kapitány, aki még lát esélyt az olimpiára, és nem adja fel riói álmait.

Az első félidőben a szlovénok 13 gólt lőttek, a másodikban 19-et. A magyarok mindössze tízet a fordulás után. A rohanás nekik fekszik, itthon sikerült őket visszafogni, a visszavágón már nem. Az utolsó tíz percben egy gólt lőttünk.

„Kiadtuk a kezünkből a meccset. A végén összeestünk, támadásban és védekezésben. Pedig nem ért minket meglepetés. Rengeteg volt a hiba a végjátékban. Nem elég ötven percet jól játszani” – mondta az MTI-nek Nagy László.

A kapus Mikler Roland úgy vélte, az első félidőben jól védekeztek és jól mozgatták az ellenfél védelmét, de a második félidőre ebből semmi sem maradt. Hozzátette, tudták, hogy nekik fognak esni a második félidőben, mégis megroppantak ettől.

„Mintha a négy évvel ezelőtti párharcot játszottuk volna le, fordított felállásban. Akkor mi jöttünk vissza reménytelennek hitt helyzetből, most a szlovénok. Nagyon gyengén játszottunk a végjátékban” – mondta Lékai Máté.