Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Mocsai lemondott, már nem kézikapitány

2014.08.31. 15:26

A felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként folytatja Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott eddigi szövetségi kapitánya - jelentették be Veszprémben, a szuperkupa mérkőzések előtt.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke elmondta, a szakember az elmúlt napokban jelezte az elnökségnek, hogy megsokasodott teendői miatt a továbbiakban nem tudná a kellő időráfordítással és megfelelő professzionalizmussal ellátni a férfi válogatott szakvezetői teendőit. A szakember a jövőben a magyar felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként és a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatójaként tevékenykedik tovább, segítve mind az Elnökség, mind a válogatottak munkáját.

Mocsai a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatói teendői mellett pályázik az ismét önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori pozíciójára, és a jövőben elsősorban az oktatói és oktatásszervezői munkájára kíván koncentrálni. Az MKSZ Elnöksége sajnálattal, de tudomásul vette Mocsai Lajos döntését, azonban a továbbiakban is számít a mesteredző munkájára.

Mocsai Lajos minden idők legeredményesebb magyar kézilabdaedzője, természetesen minden körülmények között számítunk hozzáértésére és tapasztalataira, hiszen az ő szavára, szakmai és pedagógiai észrevételeire ebben a sportágban nem lehet nem odafigyelnimondta el Vetési Iván. - Sajnálom, ugyanakkor megértem döntését. Biztos vagyok benne, hogy a felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként és a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatójaként is nagy hasznára lesz a sportágnak. Természetesen az Elnökség is tudja, hogy a jelenlegi helyzetben sürgősen meg kell találni a magyar férfiválogatott új szövetségi kapitányát, hiszen október végén és november elején az együttes már Eb-selejtezőkön szerepel Portugália és Ukrajna ellen.

Egyelőre konkrétumról nem tudunk beszámolni, az Elnökség egyeztet,

majd ezt követően kezdhetjük meg a tárgyalásokat. Mocsai Lajosnak ezúton is szeretnénk megköszönni az elmúlt évek remek eredményeit, a londoni olimpiáig vezető rögös kvalifikációs út hosszú és sikeres megvívását, a felejthetetlen olimpiai mérkőzéseket és eredményt, a válogatott folyamatos építését. Ahogy említettem, számítunk rá napi szinten is, egyben sok sikert és jó egészséget kívánok neki a továbbiakban! Mocsai Lajos a válogatottak szakmai igazgatójaként az Elnökséggel fog együttműködni, szeretnénk kikérni a véleményét a válogatottakat érintő kérdésekben. A szövetségi kapitányok munkaadója az Elnökség, amely a válogatottak kérdésében ezután is szorosan együttműködik Mocsai Lajossal, legegyszerűbben és legkonkrétabban talán így lehetne körülírni a viszonyokat. Új helyzet elé kerültünk, ám Mocsai Lajos időben jelezte nekünk a terveit. Október végén valakinek le kell ülnie a kispadra. Az biztos, hogy főállású szövetségi kapitányt szeretnénk kinevezni, a lehető leghamarabb. Természetesen figyelembe kell vennünk a rendelkezésre álló rövid időt és azt is, hogy a klubjaikban milyen munkát végeznek a játékosok. Fontos, hogy a magyar kézilabdázásért elkötelezett embert találjunk, aki minden erejével a magyar válogatottra koncentrál."

„Erkölcsi kötelezettségemnek éreztem, hogy időben jelezzem, ha az életemben változás áll be. A magyar férfi válogatott előtt fontos és komoly feladatok állnak, október végén a csapat Eb-selejtezőt játszik, ezért saját elhatározásomból úgy döntöttem, 16 évnyi kapitánykodás, 356 mérkőzést követően 60 évesen meg kívánom teremteni annak feltételeit, hogy

pályázhassak az ismét önállóvá váló Testnevelési Egyetem rektori posztjára, ebbe pedig évi 12 heti másfajta, edzői munka nem fér bele

- hangsúlyozta Mocsai Lajos. - A felelősségteljes rektori pozícióra demokratikus szabályok szerint vagy megválasztanak, vagy nem. A pályázatra azonban időt kellett fordítanom, mivel a TF-en 1978 óta tanítok, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy lelkiismeretesen készüljek erre. A szövetségi kapitányi posztot így közös megegyezéssel visszaadtam. Szeretném megköszönni Juhász Istvánnak az elmúlt négy év közös munkát. Szeretném megköszönni a sorsnak és a magyar kézilabdázásnak, hogy hosszú éveken keresztül irányíthattam a magyar férfi és női válogatottakat. A búcsút a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról pozitív, barátságos hangulatban teszem meg, a szövetség vezetésével a lehető legnagyobb békében, barátságban egyeztünk meg a váltásról. A Nemzeti Kézilabda Akadémia tovább működik a Magyar Kézilabda Szövetség zászlóshajójaként. Nem vitás, egy nagy csalódás után, amely a szlovénok elleni vb-selejtezővel ért minket és engem, ugyanakkor semmiféle, a válogatottól való elfordulásról nincs szó. Az edzőképzésben való részvételemet továbbra is rendkívül fontosnak tartom a továbbiakban, ehhez kapcsolódik a kutatásvezetői tevékenység, harmadrészt pedig vezetéselméleti tudásommal is szeretném segíteni a válogatottakat és a kollégákat. A Szövetség rendkívül korrekten nem kezdte meg még a tárgyalásokat egy jelölttel sem. Fontos, hogy az MKSZ gyorsan megtalálja azt a szakembert, aki tud olyan válogatottat formálni, amely megújulva tovább tudja folytatni az együttműködést a külföldi világklasszisokkal teletűzdelt magyar élcsapatokkal. Fontos, hogy a válogatott időszakokban a nemzeti csapat élvezzen prioritást. Olyan szakmai koncepciót kell kidolgozni, amely jellemző a magyar kézilabdára és annak hagyományaira."

Az elnökség sajnálattal, de tudomásul vette a szövetségi kapitány döntését, és a továbbiakban a felnőtt válogatottak szakmai igazgatójaként számít a munkájára.

Mocsai 2010 óta irányította a magyar férfi csapatot. Az utódja egyelőre nem ismert.

Mocsai Lajos eredményei szövetségi kapitányként a magyar válogatottakkal:

Férfiak:
világbajnoki ezüstérmes (1986), olimpiai 4. (1988), vb-7. (2011), Eb-8. (2012), olimpiai 4. (2012), vb-8. (2013), Eb-8. (2014)
Nők:
Eb-bronzérmes (1998), vb-5. (1999), olimpiai ezüstérmes (2000), Eb-aranyérmes (2000), vb-6. (2001), Eb-5. (2002), vb-ezüstérmes (2003), olimpiai 5. (2004)