Megóvja a Fradi az elbukott kézi-BL-selejtezőt

2014.09.22. 09:37

Óvást nyújt be az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligája-selejtező vasárnapi, lipcsei döntőjének utolsó másodperceiben történt bírói ítéletek miatt.

Amint Bognár László, a ferencvárosi szakosztályt működtető kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta: megítélésük szerint a házigazda HC Leipzig időn túl dobta azt a gólt, amellyel kicsikarta a számára végül győzelmet hozó büntetőpárbajt.

Bognár kiemelte: sok vitatott eset történt a hajrában. Először is a szerb bírópáros a játékidő letelte után időn túli szabaddobást ítélt a lipcseieknek, majd az ellenőr jelezte, két másodperc még hátravan a találkozóból. Ezt követően pedig akkor szólalt meg a meccs végét jelző duda, amikor a labda még csak útban volt az FTC kapuja felé, vagyis az egyenlítő gól időn túl esett, és nem kellett volna megtartani a hétméteres párharcot.

„Már a találkozó végén jeleztük óvási szándékunkat, az európai szövetség pedig 24 órát adott, hogy írásban is beadjuk ezt. Még ma, hétfőn délelőtt elküldjük a szükséges papírokat. Természetesen a videofelvételeket is csatoljuk a beadványhoz" – mondta az ügyvezető igazgató.

Hozzátette: bíznak abban, hogy gyors döntés születik, hiszen nem mindegy, hogy a BL-ben vagy a KEK-ben folytatja a csapat.

A lipcsei összecsapást végül büntetőkkel veszítette el a hosszabbítás utolsó 50 másodpercét kétgólos előnnyel kezdő magyar csapat.

A vesztes a KEK harmadik fordulójában folytathatja, míg a győztes a Bajnokok Ligája 16-os főtáblájára kerül.