Egy félidőt szenvedett, aztán lendületből nyert a Veszprém

2014.10.04. 23:02
Az MKB-MVM Veszprém szoros első félidő után 27-24-re verte a Rhein-Neckar Löwent a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második mérkőzésén.

A Veszprém még sosem kezdett ilyen későn, este kilenckor BL-meccset, és talán ez is közrejátszhatott abban, hogy nem sikerült túl jól a kezdés Nagy Lászlóéknak. Az első húsz percben nem mentek a támadások, csak öt gólt tudnak dobni a veszprémiek, 5-8-ra vezetett a nagyon dinamikusan kezdő Löwen.

A következő tíz percben nemcsak a védekezése állt össze a Veszprémnek, de felgyorsult támadásban is, Zeits és Nagy húzta a csapatot, miközben Mikler Roland bravúrosan védett a kapuban. Így a félidőre már csak egygólos (10-11) volt a német előny.

A második félidőben a szerkezetén is változtatott a Veszprém, egyre többet játszottak a beállós Sulicra, aki hatékonyan is használta ki a helyzeteket. A 40. percig még fej-fej mellett haladtak a csapatok, de Nagy góljaival valamint a kilenc gólig jutó Momír Ilics heteseivel és átlövéseivel biztossá, három-négy gólossá tette a vezetést a hazai klub. Ezt már a lefújásig meg is őrizték, így 27-24-es győzelemmel második csoportmeccsét is behúzta a Veszprém.

Bajnokok Ligája, C csoport, 2. forduló:
MKB-MVM Veszprém - Rhein-Neckar Löwen (német) 27-24 (10-11)
legjobb góldobók: Ilics 9, Nagy 4, Sulic 4, Ugalde 3, illetve Gensheimer 9, Petersson


Vardar Szkopje (macedón)-Csehovszkije Medvegyi (orosz) 39-28 (24-12)
Vasárnap:
Montpellier (francia)-Celje (szlovén) 17.00

Az állás: 1. Szkopje 4 pont/2 mérkőzés (66-54), 2. Veszprém 4/2 (64-56), 3. RN Löwen 2/2, 4. Celje 0/1 (26-27), 5. Montpellier 0/1 (24-35), 6. Csehov 0/2 (60-76).

D csoport:
Kielce (lengyel) - Mol-Pick Szeged 37-32 (18-17) Motor Zaporizzsja (ukrán)-Dunkerque (francia) 21-23(10-9)
Vasárnap:
Aalborg (dán)-Schaffhausen (svájci) 16.50

Az állás: 1. Kielce 4 pont/2 mérkőzés, 2. Aalborg 2/1 (26-21), 3. Dunkerque 2/2 (44-47), 4. Szeged 2/2 (59-63), 5. Zaporizzsja 0/2 (47-50), 6. Schaffhausen 0/1 (28-33)