Amikor máshogy látja a vezér és a kapitány

2014.12.08. 12:39

A legfontosabb kérdés az oroszok elleni Európa-bajnoki nyitómeccs után, hogy a 29-29-es döntetlennel megszerzett egy pontot továbbviszi-e magával a női kézilabda-válogatott a középdöntőbe, de ez majd csak a folytatásban derül ki.

Ehhez az kell, hogy a lengyeleket megverjük, és az oroszok is legyőzzék a lengyeleket. Még számtalan olyan forgatókönyv alakulhat ki, hogy az oroszok lesznek a negyedikek, így ez a döntetlen nem fáj. Arra egyelőre ne is gondoljunk, hogy a magyar csapat nem jut tovább, mert eddig a küzdés és az akarat a nehéz pillanatokban is túlsegítette őket a holtponton.

Ezt a küzdést amúgy szinte mindenki kiemelte, a csapat valamennyi tagja és Németh András szövetségi kapitány is.

A két szlovák játékvezető (Brunovsky, Canda) alig több mint két perccel a vége előtt úgy állította ki Tomorit, hogy több mint 20 másodpercet passzív jelzés alatt támadhattak. Ilyen helyzetben már nem szoktak két percet adni, különösen ennyivel a vége előtt. Németh erre mondta, hogy méltatlan.

Majd határozottan utalt arra, hogy nem rajtunk múlt, hogy nem lett meg  a végjátékban a győzelem. A bíráskodás ezt az esetet leszámítva inkább segített bennünket, mintsem lehúzott volna.

Ezt az emberhátrányt azonban el kellett volna bírni, taktikus és türelmes támadásokkal, de végül összesen nem sikerült egy percet végigtámadni és az orosz kapu előtt tölteni kétszeri kísérletre sem.

Tomori Zsuzsa úgy emlékezett vissza egyébként erre az esetre, hogy befogta a kezét az orosz, nem fejre ment, szerinte jogtalanul küldték ki.

A kérdésemre, hogy nyertünk-e egy pontot, vagy veszítettünk, egyértelmű nyertünkkel felelt, és nem is ragozta tovább.

Kovacsics Anikó ellenben másként látta, ő úgy gondolta: „bőven-bőven benne volt ebben a meccsben a végén is, hogy egy aprócska góllal nyerünk, és akkor most arról beszélhetne mindenki önfeledten, hogy sikerült eltüntetni a gyorsan összeszedett ötgólos hátrányt.”

Az elején ugyanis nem igazán találta az oroszok ellenszerét a csapat, sorra lőtték a rendezetlen védelem elleni gyors támadásokból a góljaikat. (10-5-ös orosz vezetésnél például szavunk nem lehetett a bíráskodásra.)

„Tudtuk, hogy mi az erősségük, de ezt nem tudtuk megoldani. A második félidőt megnyertük, de a meccset nem, sokáig azonban nem szabad ezen rágódni, mert itt a következő meccs a lengyelek ellen, és őket meg kell vernünk” - jelentette ki céltudatosan Kovacsics.

A győri irányító öt gólt lőtt, eközben jól védekezett, jól mozgatta a társait, értékesített két hetest, a lerohanásokat is biztos kézzel fejezte be.

A meccs embere azonban nem ő, hanem Triscsuk Krisztina lett, aki hatból hat hetest vágott be, és azt megállapíthatjuk, hogy Görbicz távollétében van egy játékos, aki nem hibázik.

Bíró Blankának öt védése volt, mivel a hajrában volt a kapuban, egytől-egyig fontos bravúr volt. Jól állt be a meccsbe, meg is lepte valamelyest az ellenfelet .

Rá is gondolhatott a kapitány, amikor azt mondta, hogy a tétmeccsen eddig ki nem próbált játékosok hozzátettek a csapat teljesítményéhez, pedig természetes volt a rutintalanságuk is, nem ilyen tempójú meccsekhez szoktak.

Abban joggal bízhatunk, hogy Szucsánszki Zita ennél jobb lesz, mert csak egy gólt lőtt hét próbálkozásból, és a végén, az emberhátrányos támadásnál sem választott jó megoldást, akkor pár szabaddobás kiharcolása is elég lett volna. A legutolsó támadás is rá jött ki - nyolc másodperc volt rá, és már egyenlő létszámnál -, azért egyáltalán nem hibáztatható, mert megbeszélték az időkérésnél, hogy Planéta fogja ellőni, hiszen ő sokkal magasabb, de aztán inkább passzolt, kényszerhelyzetbe hozva így a Fradi irányítóját, akit blokkoltak.

A küzdés mellett a sebességre feltétlen lehet építeni a lengyelek és spanyolok ellen a folytatásban, ahogy Tomorira is, hiszen védekezésben is megakasztotta a nála legalább tíz kilóval nehezebb átlövőket.

A szélen a szintén újonc Erdősinek voltak tökéletes megmozdulásai, a másik oldalról a bal kezes Bódi is csak egy lövést hibázott.

Az összkép inkább kedvező egy átalakulóban lévő csapatról, mint kedvezőtlen – bár a kapitány szerint az első félidőben bután játszottunk -, de kedden győzni kell a lengyelekkel szemben

Kopipészt

A csapat csak egyszer játszott komoly ellenféllel szemben a felkészülési meccseken, múlt csütörtökön a franciákkal szemben 22-22 lett. Borsos Attila korábbi válogatott játékos arra hívta fel a figyelmet, hogy annak a meccsnek a forgatókönyve valósult meg ismét. Elengedtük a franciákat öt góllal, nagy küzdéssel visszajöttünk, két góllal vezettünk az utolsó két percben, és akkor sem sikerült megőrizni a vezetést. „Ezt a kottát betehetnénk a folytatásra a fiókba” - mondta Borsos.