Az utolsó percben ment el az Eb 5. helye

2014.12.19. 17:27
Bíró Blanka kapuban óriásit játszott, de a védekezésünkben sok volt a hiba az Eb utolsó meccsén. A magyar válogatott a 6. helyen zárta a hazai rendezésű női Európa-bajnokságot.

A norvégok elleni győzelem után magyar válogatott az 5. helyért játszhatott a franciák ellen az Eb-helyosztóján. Németh András szövetségi kapitány a napokban azt nyilatkozta, hogy a csapatot már nem nyomja a tét, ha bátran játszanak, meg lehet nyerni a meccset. 

Az első percekben egymást érték a gólok, a magyar kapuban Bíró Blankának volt nagy védése, aztán a franciák kerültek előnybe. 

A tizedik perc után vezettek először kettővel a franciák, közben ráadásul az Eb nagy felfedezettje, Tóth Gabriella összeszedett egy kisebb sérülést, ami miatt egy ideig pihentetni kellett. A csapat védekezésével továbbra is gondok voltak, leginkább a beálló Landre-t nem tudtuk fogni, a 14. percben már három gól is volt a hátrányunk. 

Tóth visszatért a játékba, Triscsuk közben lőtt kettőt, viszont a franciák is könnyedén szerezték a gólokat, úgyhogy a védekezés miatt már nagyon időszerű lett volna időt kérnie Németh Andrásnak, mert Landre 12-8-as francia vezetésnél már az ötödik gólját lőtte. Jött is az időkérés a 17. percben, utána rögtön egy eladott labdával folytattuk, a franciák ebből szerezték a következő góljukat. Triscsuk újabb hetesével sikerült háromra faragni a hátrányt kilenc perccel a szünet előtt, Kovacsics pörgetésével már 13-11-re zárkóztunk, zsinórban négyet lőttünk, miközben a franciák egyet sem, időt is kértek. 

Bíró védéseinek köszönhetően nem lépett el ismét az ellenfél, háromszor is nagyot fogott. A félidő vége előtti percekben beállt a kétgólos különbség, ellenben időnként hajmeresztő eladott labdák voltak mindkét oldalon. A szünetre 16-13-as francia vezetéssel mentek a csapatok. 

Második félidő

A második félidőt rögtön emberhátránnyal kezdtük, megint Bírónak köszönhetően nem nőtt a magyar csapat hátránya, nem sokkal később a franciáknál volt kétperces kiállítás, egy hetest sikerült kiharcolni. Triscsuk ezt is belőtte, Bíró Blankának meg továbbra sem lehetett gólt dobni, a magyar kapus ugyanúgy bravúrokkal folytatta. Tomori betalált, sikerült végre egy gólra felzárkózni 16-15-nél, a franciák időt is kértek, mivel a szünetet követő első hat percben nem szereztek gólt. 

Megint újabb magyar emberhátrány jött, Tomori szabálytalankodott, 18-15-ös francia előny lett a vége. A következő emberelőnyünkben sem sikerült sokkal közelebb jönni, Tóth Gabriellának sem igazán ment a játék, a félidő közepén jött a magyar időkérés.

A 47. percben Triscsuk már a nyolcadik gólját dobta, a kilencediket is hamar meglőtte talpról, a magyar csapatban messze a legjobb volt. Aztán az 52. percben végre összejött az egyenlítő gól, Kovacsics indult meg, és fejezett be egy akciót, 22-22 volt az állás, a vezető gólunkat is ő lőtte ezután. 

Nem tettük egyszerűvé a folytatást, rosszul cseréltünk, ezért Temest két percre leküldték, és nem sokkal később Tomorit is kiállították, mert belenyúlt az egyik francia arcába. Az utolsó perceknek egyenlő állásnál mentek neki a csapatok. Az 59. percben Planéta beleugrott az egyik franciába, a szabálytalanság után gyorsan megszerezte a vezetést az ellenfél (26-25). Az utolsó támadásunknál passzív miatt elvették a labdát, úgyhogy a franciák megnyerték a mérkőzést, és az övék lett az 5. hely. 

"Minden találkozónkon szoros eredmény született, és sajnos a felkészülés alatt ezekhez hasonlókat nem tudtunk vívni, ráadásul akkor még Görbicz is a csapattal volt. Ami igazán hiányzott ebből a csapatból, az az igazi vezér" - mondta Németh András a meccs után. A szövetségi kapitány reméli, hogy sikerül majd kijutni a riói olimpiára, bár a vb-selejtezőt még biztosan Görbicz nélkül kell megvívni jövő nyáron, de a vb-n talán már játszhat a győri világklasszis.

Hozzátette: szó sincs arról, hogy az idősebb játékosokról lemondanának, hiszen Bulath és Triscsuk teljesítményével elégedett volt.

Bíró Blanka ugyancsak örült annak, hogy a csapat Budapesten is játszhatott, de úgy fogalmazott, csapattársaival csalódottak is, hogy a zárómeccset nem nyerték meg. "A védekezésünk néha kicsit szétesett, pedig mindenki küzdött, harcolt. Sajnos így alakult" - jegyezte meg a kapus.

"Fontos volt nekünk, hogy ötödikek legyünk, lehet, hogy ezzel könnyebb lesz kiharcolni egy olimpiai selejtezős helyet" - nyilatkozott Alain Portes, a franciák szövetségi kapitánya, aki még hozzátette: csalódás volt a számukra, hogy nem jutottak elődöntőbe.

Az 5. helyért:

Franciaország-Magyarország 26-25 (16-13)

Budapest, Papp László Aréna, 5000 néző, v: Opava, Valek (cseh)

Gól: Nze Minko 7, Landre 3, Lacrabere 3, Niombla 3, Kamto Njitam 2, Ayglon 2, Pineau 2, Baudoin 1/1, Zaadi 1, Prouvensier 1, Dembele 1, illetve Triscsuk 10/5, Kovacsics 3, Bulath 3, Planéta 3, Tomori 2, Mayer 2, Temes 1, Kovacsicz 1