A játékvezető elpusztította a küzdelmet

2015.01.17. 14:08

Rögtön az első fordulóban nagy meglepetés született a férfi kézilabda világbajnokságon, Katarban. Dánia hiába vezetett magabiztosan Argentínával szemben (13-6 is volt az állás), végül 24-24-es döntetlent játszottak.

Mivel a dánok a legerősebb csoportban vannak – lengyel, német, orosz és szaúdi válogatott vár még rájuk -, ezért különösen érzékenyen érintheti őket a váratlan pontvesztés.

Az izlandi válogatottal korábban sikereket elérő Gudmundur Gudmundsson kapitány bemutatkozó meccse tehát nem sikerült jól, pedig az utolsó öt perc előtt még 24-21-re vezettek.

Kifejtette, sohasem szokták lebecsülni az ellenfelet, ezúttal sem tették, sokkal nehezebben tudták viszont megemészteni a játékvezetést.

A szlovén Krisztics, Ljubics páros furcsa szellemben vezette a meccset, 14 perc büntetést kaptak a dánok, akik ellenben nem gondolták, hogy sokkal keményebben védekeztek volna, mint bármikor máskor.

„Egy torna első meccse mindig nehéz, mert ilyenkor őrülten komolyan veszik a szabályokat, az apró érintéseket is. Aztán ha eltelik pár meccs, már engedékenyebbek, az elődöntőben pedig visszatérünk a normális kerékvágásba. Ehhez ugyanakkor nem könnyű alkalmazkodni.”

A csapat vezére, Mikkel Hansen annyit mondott, természetesen nem elégedett két góljával, sokkal többre gondolt, és a folytatásban komolyabban venniük, többet kell kiadni magukból.

A mx.dk egyik cikkének a címe: a játékvezetők elpusztították a küzdelmet. Több csapattag is így gondolta, vagyis ha magukba is néztek és önkritikusak voltak a nagyképűségre hajlamos dánok, a bírók ténykedésén nem léptek túl könnyen.