Tarolt a Veszprém a kézi BL-nyolcaddöntőjében

2015.03.14. 18:07

Az MKB-MVM Veszprém rendkívül magabiztos, 31-23-as győzelmet aratott a spanyol La Rioja vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati első mérkőzésén.

A magyar csapat 0-4-gyel kezdett, támadásban Sulicot könnyedén játszották meg a társai, hátul pedig Mikler rendre megzavarta a hazai lövőket. A magyar válogatott kapusának több mint hat és fél perc után tudták az első gólt lőni. A Veszprém első negyedóra végén aztán kissé megtorpant, a hazaiak ezt kihasználva feljöttek egy gólra (6-7). Fej fej mellett haladtak egymással a csapatok, majd a félidő hajrájában nagyobb sebességre kapcsolt a Veszprém és a szünetre ötgólos előnybe került. 

A második félidőben villámrajtot vett a hazai csapat, és ismét felzárkózott egy gólra (14-15). Antonio Carlos Ortega, a Veszprém vezetőedzője időt kért, és rendezte a sorokat.

Nem sokkal később a magyar csapat újra visszaállította a négygólos különbséget, ekkor a La Rioja nyitott védekezéssel próbálta megzavarni a magyar csapatot, egy rövid időre sikeresen, de ezután újra a Veszprém percei következtek. A magyar csapat a hajrára teljesen felőrölte riválisát, és végül magabiztos győzelmet aratott.

Iváncsik Gergő, a veszprémiek balszélsője pályafutása 602. mérkőzését játszotta a klub színeiben, így Csoknyai István rekordját megdöntve a házi örökranglista élére ugrott.

Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

La Rioja (spanyol) - MKB-MVM Veszprém 23-31 (10-15)

---------------------------------------------------

gól: Fernández 6, Stenmalm 4, Vigo 3, Rocas 3/2, Eilert 2, Ja. García 2, Ju. García 1/1, M. Sánchez 1, Luisfe 1, illetve Sulic 9, Ilic 9/1, Marguc 3/2, Zeitz 2, Nagy L. 2., Iváncsik G. 2, Chema 1, Terzic 1, Lékai 1, Ruesga 1

 A visszavágót jövő szombaton rendezik.