Már a rájátszásban is Dalmose vezeti a siófoki kézicsapatot

2015.04.09. 14:05

A korábbi tervekkel ellentétben nem a következő szezontól, hanem már most, a rájátszástól a dán Christian Dalmose lesz a női kézilabda NB I.-ben szereplő Siófoki KC-Galerius Fürdő vezetőedzője, megbízatása pedig 2018-ig szól.

A siófoki klub honlapján jelentette be: mivel Golovin Vlagyimirrel közös megegyezéssel szerződést bontottak, és nem várták meg az idény végét, ezért a 46 esztendős Dalmose már csütörtöktől munkába állhat. A dán tréner korábban a Lyngby és az Ajax Köbenhavn férfi, valamint az Ikast, az Aalborg és a Viborg női csapatait irányította. Utóbbi együttesnél - amellyel tavaly KEK-et nyert - februárig dolgozott. Golovin ezzel egyidőben az MTK Budapest trénere lett.

„Hirtelen jött, de természetesen készen állok a feladatra, hatalmas energiával és motivációval vágok bele a munkába, izgatott és egyben boldog is vagyok, hogy így alakultak a dolgok. A csapatnak nagyszerű játékosai vannak, nagyon fontos számomra, hogy elérjük az ötödik helyet" - mondta Dalmose.

A Siófok a maximális 4 bónuszponttal szombaton Békéscsabán kezdi meg a rájátszást az 5-8. helyért.