Összeroppantotta a Veszprém a PSG-t

2015.04.19. 21:18
Tökéletesen kihasználta a francia PSG hibáit az MKB-MVM Veszprém, öt percet leszámítva az történt a pályán, amit Carlos Ortega szeretett volna. A 34-28-as végeredmény reális, a franciák majdnem végig alárendelt szerepet játszottak, és ezt érezték is. Kedden sorsolnak, a Kiel, a Kielce és a Barcelona jöhet május utolsó hétvégéjén. A Szeged ereje kevés volt a németországi visszavágóra, simán kikapott.

Mivel tavaly egyszer már kiütötte a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője elől az MKB-MVM Veszprém a francia PSG-t, ezúttal is a magyarok voltak az esélyesebbek. Nem utolsósorban: meg kellett mutatnia a Veszprémnek, hogy nem csak egyszer jut el a legjobbak közé, ahogy korábban a Csehovszki, a Koppenhága vagy a Kielce tette, hanem képes helyének állandósítására, a kihagyás nélküli ismétlésre.

Az első meccsen a 24-24-es döntetlen a világsztárokat összevásároló franciákra nézve volt hízelgő, hiszen már a magyarok öttel is vezettek.

A vendégcsapat a visszavágón harcosan és jól kezdett 3-1-re ellépett, Mikler óriási védésére volt szükség, hogy ne legyen nagyobb a különbség. Ez a bravúr szimbolikus volt, mintha megadta volna a társaknak a jelet, hogy figyeljenek jobban. A védekezés keményebb is lett, és innen nyolc percig nem találta a kapuig vezető után a francia csapat. 5-3-ra vezetett a Veszprém, igazi csapatmunkával fordított. Ezt jól tükrözte az ötödik gól, amikor a tanácstalan Mikkel Hansen bejátszását Schuch egy kézzel lekapcsolta, az indítás végén pedig Gulyás lőtt a kapuba.

6-6 után megint a Veszprém percei következtek, mert négy gól jött zsinórban. A 10-6-os vezetés azt jelentette, hogy abszolút kontroll alatt tartja a magyar csapat az ellenfelet, amelyik nem tudta semmivel meglepni. Ha Gunnarsont meg is találták néha beállóban, egyre inkább a dán Mikkel Hansenen múlt eljutnak-e gólig. (Az átlövő végül 15 gólig jutott, a többiek összesen 13-ig jutottak.)

A félidő végére is megmaradt ez a különbség, mert Chema sebességét nem tudták felvenni, Nagy László kitűnő védekezése mellett egy labdaszerzés után ziccert lőhetett, és olyan eleganciával pattintott ütemtelenül Omeyer mellett, amit talán még nem is láttunk tőle soha.

Ilics és Sulic a fontos pillanatokban voltak a helyükön, a szerb átlövőnek nem okozott gondot a sánc átlövése, a horvát beálló is megtalálta a réseket, ahol összeszedte a labdákat.

A magyarok az első félidőben tökéletesen és tudatosan kihasználták a franciák szerkezeti gondjait, és nagy tempót diktálva nem hagyták, hogy a két középső védő (Gojun, Ndiaye) vissza tudjon állni a támadás után védekezésre. Egy alacsonyabb, kevésbé robusztus csapattal szemben pedig könnyebb volt támadni.

A fordulás után gyorsan hat gól lett a különbség, 19-13-nál Nagy Lászlóé volt a találat. A csapatkapitány alakította ki a hétgólos differenciát is (23-16), de talán érdemesebb kiemelni előtte Terzic pazar bombáját.

A bosnyák játékos csak azért került be támadásban is, mert a sziporkázó Ilicsnek pihenő járt. Erre olyan gólt lőtt alulról felfelé húzva a labdát, hogy a világ egyik legjobb kapusa, Thierry Omeyer megmozdulni sem tudott, és cserét kért.

Ez is egy olyan jel volt, hogy ez a Veszprém sebezhetetlen, mindig jót húz Ortega edző is. Mikkel Hansen nagyon megszórta magát a hajrában, de mivel 29-22 volt hat perccel a vége előtt, már nem lehetett baj.

A franciák azért maximálisan kihasználták, amikor emberhátrányban volt a magyar csapat és levitte a kapusát, mert pillanatok alatt az üres kapuba juttatták a labdát.

30-26-nál is volt egy szimbolikus jelenet, akkor Annonay labdát fogott, de egy pontos és gyors indítás helyett gyengén és röviden passzolt, Marguc lekapta még a saját térfelén, ziccerig ment, és nem hibázott. Ekkor három perc volt hátra, ha visszajönnek a franciák mínusz háromra, akár izgalmas is lehetett volna a vége.

34-28 lett a vége, vagyis a számok is azt mutatják – tavaly öttel múlta felül a Veszprém riválisát hazai pályán -, ha erősödött is a PSG, a magyarok is még jobbak lettek. Nemcsak játéktudásban, a gondolkodás és a támadások végrehajtásának sebességében is, hanem önbizalomban és hitben is. Igen összeforrott csapat benyomását keltette a Veszprém, amelyik Ortega irányításával mindenre reagált, váratlan meglepetés nem érte. Mindez biztató jel a május végi négyes döntő előtt.

Nagy László most is nyomatékosította, amit eddig már elmondtak a vezetők valamint a társai is, többre vágynak annál, mint amit egy éve elértek. Vagyis nem két vereséggel szeretnének eljönni a német városból, és nem elégednek meg azzal, hogy ott vannak most is Európa négy legjobb csapata között.

A Szegednek nem sikerült

A Pick-Szeged már eddig is emberfeletti teljesítményt nyújtott, hiszen az előző körben a Löwent győzte le, majd az első meccsen a Kielt is 31-29-re.

De ezzel a másik német sztárcsapattal már nem boldogult, és ez már az első negyedóra után kiderült, 18 perc után 12-4-re vezettek a hazaiak.

A Kiel variálta a védekezését, a szlovén irányító, Bombacot és az átlövőket kivették a játékból a nyitott fallal, a gyors rohanással pedig nem tudott versenyezni a Szeged.

A németek pedig az összes apróbb hibát azonnal büntették, mert sokkal dinamikusabban játszottak, és egy pillanat alatt felértek a kapuig. Hogy sokkal erősebb az állományuk, most volt igazán szembetűnő, és most találtak egy kapust is, hiszen a sérüléséből rekordidő alatt visszatérő svéd Adreas Palicka komoly bravúrokat mutatott be.

A Szeged ehhez a tempóhoz nem szokott hozzá, nem tudott alkalmazkodni, és simán kikapott, de a Kieltől egyáltalán nem szégyen még ekkora különbséggel sem vereséget szenvedni.

MKB-MVM Veszprém - PSG (francia) 34-28 (16-12)
gólszerzők: Ilic 7, Sulic 5, Nagy 4, Chema 4, Ugalde 4, Marguc 3, Gulyás 3, Ruesga 2, Terzic 1, Nilsson 1, illetve Hansen 15, Gunnarsson 3, Kopljar 2, Accambray 2, Mtima 2, Abalo 1, Narcisse 1, Barachet 1, Melic 1
    Továbbjutott: a Veszprém, 58-52-es összesítéssel

THW Kiel (német) - MOL-Pick Szeged 31-23 (18-10)
  gólszerzők: Jicha 8, Vujin 7, Wiencek 4, Toft Hansen 3, Pálmarsson 2, Lundström 2, Duvnjak 2, Sprenger 1, Weinhold 1, Canellas 1, illetve Källman 5, Balogh 3, Vranjes 3, Zubai 3, Ancsin 2, Bombac 2, Parrondo 2, Robledo 1, Ilyés 1, Hegedüs 1