Egy banális csúszás fogta vissza Miklert

2015.06.01. 12:35

Még a Bajnokok Ligája elődöntőjében zajlott a csapatok bemutatása, amikor Mikler Rolandra került a sor, a rá jellemző nagy lendülettel, átszellemülten kifutott az öltöző folyosóról a pályára, és nem vette észre, hogy a térfél egyik fele még mindig le van terítve egy lepellel, amire a csapatok címereit vetítték.

Mikler megcsúszott, majdnem hasra esett, miközben mindenki a szívéhez kapott, nehogy baja legyen. Végül komoly sérülés nélkül megúszta, de amikor még a bemutatás ment, folyamatosan tesztelte a térdét.

Ennyi épp elég volt a kizökkenéséhez, hogy a gondolatai valamelyest elterelődjenek. Nyilván nem lehet kizárólag erre fogni, hogy védett labda nélkül ment le a Kiellel szemben 15 perc után, de az egyik lehetséges magyarázat még a nagy nyomás mellett.

Miklert ugyanis a sorozat legjobb kapusának választották, és mindenki tőle várta, hogy vezérszerepet fog majd betölteni.

A négyes döntő azonban egy külön műfaj, minden apró mozdulatra figyelni kell.