Ha újrajátszanánk, mindig más nyerne

2015.06.02. 14:59

Az MKB-MVM Veszprém 28-23 elveszítette a kézilabda Bajnokok Ligája döntőt, ahová 13 év után került be ismét.

"Kavarognak a gondolatok a fejemben, a jók mellett rosszak is, de megkérdőjelezhetetlen, hogy előreléptünk. Utolsókból másodikak lettünk egy év alatt, a döntőben sokáig, a hajráig versenyben tudtunk maradni a jó előre favoritnak kikiáltott Barcelonával. Egy olyan csapattól kaptunk ki, amelyik csak a múlt hétvégi teljesítményét figyelembe véve valóban a legjobb volt" - jelentette ki tárgyilagosan a Telekom Sporthír Szolgálatnak Nagy László.

A veszprémi csapatkapitány az elődöntőben a Kielnek hét, a döntőben nyolc gólt lőtt, mindegyik akcióból született, egyik sem hetesből.

Úgy véli, a taktikai felkészültségükkel nem játszottak alárendelt szerepet, elismerte viszont, hogy a végére elfáradtak. Ebben közrejátszott az is, hogy a Barcelona 3 órával többet pihenhetett.


"Azt is ki kell mondanom, hogy a kiemelkedő kapusteljesítmény, a szilárd védekezés, és abból a gyors támadások hiányoztak a játékunkból" – emelte ki.

A 34 éves Nagyot beválasztották az All Star csapatba is, a svéd Andreas Nilsson került még be ide a magyaroktól.

"A négyes döntő előtt egyetértettem azokkal, akik azt mondták, hogy négy egymáshoz nagyon közeli tudású csapat alkotja a mezőnyt. Utólag azt mondhatom, hogy akárhányszor csak újra játszanák a négyes döntőt, mindig új sorrend alakulna ki, és új győztes ünnepelne."

Nagy szerint a következő szezon nehezebb lesz. Nyilván a Karabaticcsal erősítő Paris SG jobb lesz, mint valaha, vagyis a konkurencia egyre csak keményebb.

A többiek így nyilatkoztak a meccs után.