Lemondott a veszprémi kézisek elnöke

2015.11.24. 12:35

A legutóbbi kézilabda Bajnokok Ligájában ezüstérmes veszprémi kézicsapat közleményt adott ki. 

„Dr. Fonyó Károly, az MVM Veszprém elnöke 2015. november 23-án lemondott elnöki titulusáról, valamint az MKB Veszprém Kézilabda Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról" - ez az első mondat.

Aztán leírják: a távozó elnök 2012-ben társelnökként került a klubhoz, majd 2013 májusától lett a klub elnöke. Érkezésekor a klub nagyon nehéz helyzetben volt, közel állt ahhoz, hogy sok ezer szurkoló elveszítse azt a lehetőséget, hogy Veszprémben rangos mérkőzéseket láthasson. Regnálása alatt azonban átszervezte a működési modellt, 2013 júliusától az egyesületet az MKB Veszprém Kézilabda Zrt. működteti, a pénzügyi helyzet stabilizálódott, a csapat pedig történelmének legsikeresebb szakaszába lépett. Három bajnoki és Magyar Kupa-győzelem, két Szuperkupa-diadal, egy SEHA Liga bajnoki cím és két Bajnokok Ligája final four-részvétel, amelyből egy alkalommal döntőt játszott a csapat a Barcelona ellen. Ezeket az eredményeket a csapat 2013 májusa óta érte el.

Kiemelik, Fonyó munkájával sokat segített a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, nagyban köszönhető neki, hogy a Veszprém Európa meghatározó klubjává nőtte ki magát. Remélik, hogy a jövőben is támogatja - lehetőség szerint - a klubot. 

Kis háttér: