Károly, Karola
-2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Egyszer sem vezetett, mégis döntős a Veszprém

2016.04.01. 20:23

Címe megvédéséért léphet pályára vasárnap az MVM Veszprém a kézilabda SEHA-liga varasdi négyes döntőjében, mivel a pénteki elődöntőben hétméteresekkel legyőzte a fehérorosz Meskov Bresztet, írja az MTI.

Nehezen indult a meccs a címvédőnek, a magyar bajnoknak közel nyolc percre volt szüksége az első gól megszerzéséhez (1-2). A folytatásban sem javult teljesítménye: a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntőig jutó ellenfél 16 perc után öt góllal vezetett (2-7), és ezt az előnyét a szünetig tartani tudta (6-11).

A második félidőben feljebb zárkózott a Veszprém, hét perccel a vége előtt egy kettős emberelőny után egy gól lett a különbség, és végül kevesebb mint egy perccel a rendes játékidő letelte előtt sikerült egyenlítenie (20-20).

Az idegek harcát a Veszprém bírta jobban: Momir Ilics, Gasper Marguc, Iváncsik Gergő és Mirsad Terzics nem hibázott, míg az ellenféltől ketten is a kapufát találták el, így 4-1-re a magyar csapat nyerte a büntetőket. Úgy jutott a fináléba, hogy az elődöntőben egyszer sem vezetett.

A Veszprém az előző idényben először indult a SEHA-ligában, és meg is nyerte a sorozatot. A másik ágon két, a Veszprémhez hasonlóan BL-negyeddöntős ütközik meg: a horvát PPD Zagreb és a macedón Vardar Szkopje. A BL Final Fourért a Veszprém a Szkopjéval  meccsel majd a hó végén.

Eredmény:

MVM Veszprém-Meskov Breszt (fehérorosz) 20-20 (6-11) 4-1 - hétméteresekkel

A másik elődöntőben:
Vardar Szkopje (macedón)-PPD Zagreb (horvát) 26-24 (12-10)
    
A vasárnapi program:
    a 3. helyért:
Meskov Breszt-PPD Zagreb 16.30
    döntő:
MVM Veszprém-Vardar Szkopje 19.00