A Győr egy meccs után készülhet a Final Fourra

2016.04.02. 16:51

Nagy csatának indult, aztán nagyon, de nagyon sima meccs lett a két magyar női kézilabda csapat meccse a Bajnokok Ligája Final Fourjáért. A Győr 31-18-ra győzte le a Ferencvárost, ezzel pedig szinte biztosan ott lesz a budapesti döntőben. Ahogy már nem először.

Ha csak a puszta tényekre akarunk szorítkozni, akkor a Győr nagyon könnyedén nyert, mert kőkeményen és nagyszerűen védekezett, mert hihetetlen gyors volt a leindításokban, mert szinte azonnal válaszolni tudott minden hazai gólra. És főleg azért, mert a nemzetközi játékosokból összerakott csapata szombaton simán felülmúlta a fiatal magyar tehetségekből álló Fradit.

A Győr világválogatottja csak hozta a rutint és azt, amit évek óta látunk tőlük, az FTC-től hatalmas bravúr kellett volna, hogy felvegye velük a versenyt. Ehelyett gyámoltalanul játszottak, gyengén védekeztek, nem tudtak mit kezdeni a gyors lerohanásokkal, és nem volt kapusbravúr sem.

A 12. percben még csak 6-4-re vezetett a Győr, aztán a félidő előtt nem sokkal már nyolc gól volt az előnyük. A szünetre ötgólos előnnyel mentek a vendégek. Bár a szakértők arról beszéltek, hogy a tűz hiányzott a Fradiból, valójában játéktudásban maradtak el ennyire. Emlékezzünk csak a decemberi vb-re, amikor a nagy reményekkel induló magyar válogatott a remek csoportkör után a lengyeleken sem sikerült túljutnia.

Lehetne elemezni, hogy Grimsbö mennyire remek kapus, vagy Heidi Löke milyen fantasztikus sztár, vagy éppen Eduarda Amorim milyen eredményes átlövésből, vagy éppen azt, hogy a holland kézilabda hová fejlődött: a vb-ezüstérmes csapatból Yvette Broch, Cornelia Groot ma is a Győr legjobbjai voltak.

Ettől függetlenül a Győr 5 gólt az első, majd újabb nyolcat a második félidőben vert rá a Fradira. Teljesen megérdemelten nyert, szinte biztos, hogy a Győri Audi ETO KC lesz ott a budapesti Final Fourban. 

Női BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC 18-31 (12-17)

Gólszerzők: Szucsánszki, Pena 4-4, Schatzl 3, Szöllősi-Zácsik, Lukács, Szekerczés 2-2, Hornyák 1, illetve Löke, Amorim 6-6, Groot 5, Knedlikova, Kovacsics 4-4, Sulland 3, Hársfalvi, Görbicz, Broch 1-1

Korábban:

Baia Mare (román)-Buducnost Podgorica (montenegrói) 24-29 (10-17)

    A visszavágót jövő vasárnap rendezik Podgoricában.

    Később:

Vardar Szkopje (macedón)-Larvik (norvég) 17.30

    A visszavágót jövő vasárnap rendezik Larvikban.

    Csütörtökön játszották:

CSM Bucuresti (román) - Rosztov Don (orosz) 26-25 (11-12)

    visszavágó: április 9., 16.00, Rosztov