Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Nagy erő volt a Szegedben, megverte a Zágrábot

2017.03.04. 19:29

A MOL-Pick Szeged házigazdaként 26-21-re legyőzte a horvát PPD Zagreb együttesét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 13. fordulójában, szombaton.  A szegediek három vesztes meccs után tudtak ismét nyerni a BL-ben, tudósított az MTI.

A hazaiak közül csak a lábszársérüléssel bajlódó Marin Sego hiányzott, de Stas Skube betegség, Denis Buntic pedig kisebb sérülés miatt kevés időt töltött a pályán.

A vendégek megszerezték és őrizték is a vezetést, mert hatékonyabban védekeztek, így a magyar csapat többször a lövésig sem jutott el. Sokáig felváltva estek a gólok, a Szeged a 24. percben vezetett először (12-11), a szünetben pedig két találat volt a különbség (14-12).

Jó játékkal és három góllal kezdte a második felvonást a magyar együttes (17-13). Támadásban és védekezésben is felülmúlta az első félidőben mutatott teljesítményét a Szeged, a zágrábiak viszont jelentősen visszaestek. Az állás akkor sem vált sokkal szorosabbá, amikor a hazaiak nyolc percen keresztül nem dobtak gólt, és végül magabiztosan nyertek.

A vendégcsapat legeredményesebb játékosa az olimpiai bajnok Josip Valcic volt négy találattal.

A szegediek szerda este a német Rhein-Neckar Löwen vendégeként Frankfurtban zárják a BL csoportkörét. Akkor már az a tét, hogy egy győzelemmel elkerüljék a negyedik helyet, egyben a Kiel elleni összecsapást a nyolcaddöntőben. Szerencsés esetben még a második is meglehet, egy vereséggel sem valószínű, hogy hátrább kerülnek.

A címvédő Kielce idegenben kapott ki, ezért maradt a harmadik helyen. A Löwen így a második, aminek csak azért van jelentősége, mert ha a Löwen nyer a Szegeddel szemben, és utána a nyolcaddöntőben is, akkor a nyolc között a magyar bajnokkal futhat össze.

Eredmény, férfi BL, csoportkör, 13. forduló, B csoport:

  • MOL-Pick Szeged - PPD Zagreb (horvát) 26-21 (14-12)
  • a Szeged gólszerzői: Balogh Zs. 7, Källman 5, Gorbok 4, Obranovic, Bánhidi 3-3, Bodó, Skube, P. Rodriguez, Buntic 1-1
  • A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 18 pont/13 mérkőzés, 2. Rhein-Neckar Löwen (német) 17/13, 3. Vive Tauron Kielce (lengyel) 16/13, 4. MOL-Pick Szeged 15/13, 5. Meskov Breszt (fehérorosz) 14/13, 6. Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 9/13, 7. IFK Kristianstad (svéd) 8/13 8. PPD Zagreb 7/13, 
  • A csoport: Kadetten Schaffhausen (svájci)-Telekom Veszprém 27-28 (15-16)
  • Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 22 pont/12 mérkőzés, 2. Paris Saint-Germain (francia) 20/12, 3. Telekom Veszprém 16/13, 4. Flensburg-Handewitt (német) 13/12, 5. THW Kiel (német) 11/12, 6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 8/12, 7. Bjerringbro-Silkeborg (dán) 6/13, 8. Kadetten Schaffhausen 2/12

Az A és a B csoport győztese a negyeddöntőbe kerül, a 2-6. helyezettek pedig a nyolcaddöntőben folytatják a szereplésüket.