Hugó
-6 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Az új edző rögtön kihajította a Veszprém sztárját

2017.07.25. 09:35

Az izlandi Aron Palmarsson a Veszprém egyik nagy fogása volt két évvel ezelőtt, amikor a német Kieltől leigazolták.

A tavalyi szezonban makacs sérülése miatt keveset játszhatott, bár a szurkolók már akkor megkérdőjelezték a sérülés tényét. Palmarssonról ugyanis gyorsan elterjedt, nem igazán érzi jól magát.

Barcelonai átigazolása folyamatosan napirenden volt, ahogy most, noha a 27 éves irányítót egy évig még köti a szerződés a magyar bajnokhoz.

A veszprémiek az új edzővel, a Flensburgtól érkező Lubomir Vranjessel elkezdték héfőn a következő szezon felkészülését, ezen azonban nem jelent meg az izlandi, 15 perccel előtte üzent: hazautazik Izlandra.

A klub közleménye így szól.

"Ljubomir Vranjes tájékoztatta a klub elnökségét, valamint a klubot működtető gazdasági társaság vezetését, hogy a történtek miatt nem számít a játékosra a következő idényben. Azért döntött így, mert a játékos döntése azt jelenti, hogy nem tiszteli a csapattársait, ez pedig az ő filozófiájába nem fér bele, egy profin gondolkodó játékos nem helyezheti előtérbe saját érdekeit, a csapattársaival szemben. A klub elnöksége, valamint a klubot működtető Zrt. vezetése egyetért az edző döntésével, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja a játékos jogszerűtlen viselkedését, amellyel súlyosan megszegte a 2018 júniusáig érvényben levő szerződését, emiatt késedelem nélkül megteszi a szükséges jogi lépéseket, hogy a játékosra a lehető legsúlyosabb eltiltást és kártérítési kötelezettséget rója ki az illetékes szervezet."

A Veszprémnek valószínűleg a válogatott Lékai Máté mellé kell még valakit szerződtetni a szezonra, igaz most a SEHA Ligában nem indulnak.

Az első edzésről Győri Mátyás igazoltan volt távol - ő is bevethető irányítóként -, ő éppen nyolc gólt lőtt Feröernek a junior vb-n. A junior válogatott a nyolcaddöntőben Szlovéniával találkozik.