Orsolya
5 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Fénysebességre kapcsolja Vranjes a veszprémi kézilabdát

2017.08.17. 18:40

Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a csapat új vezetőedzője, Ljubomir Vranjes a csütörtöki nyilvános edzés előtt az MTI-vel. A svéd szakember azt is elmondta, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabb kézilabdát vár a csapattól, a korábbi két-három gyors indításnál sokkal több kell, az elmúlt héten az ehingeni felkészülési tornán például 12-13 lerohanásuk volt meccsenként a veszprémieknek.

„Az elmúlt hetek főleg futással és fizikai munkával teltek, a tréner értékelése szerint a roglai edzőtáborban jól teljesítettek a játékosok, akik egyre gyakrabban végeznek labdás feladatokat. Látszik, hogy fáradtak, de van még négy hetünk az első komoly megméretésig” - tette hozzá Vranjes.

Nagy László zökkenőmentesnek nevezte az új játékosok beilleszkedését. Kiemelte, a Veszprém az elmúlt években mindig ott volt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. „Reméljük, ebben a szezonban is ott leszünk, és elsőként zárjuk azt” - fogalmazott a csapatkapitány, aki Aron Pálmarsson váratlan távozásáról úgy nyilatkozott, „ahogy lezajlott az egész, az meglepett, de egyébként nem”.

27824
Fotó: Telekom Veszprém

A klub július 24-én jelentette be, hogy Vranjes a következő idényben nem számít a légiósra, aki az első edzés előtt 15 perccel rövid üzenetben jelezte az edzőnek, hogy nem kíván megjelenni, helyette hazautazik Izlandra.

A Telekom Veszprémbe az idei szezonra a svéd vezetőedző, Ljubomir Vranjes (Flensburg-Handewitt) mellett a macedón balszélső Dejan Manaskov (Rhein-Neckar Löwen), a norvég jobbátlövő Kent Robin Tönnesen (Füchse Berlin), a francia balátlövő William Accambray (Paris Saint-Germain), valamint Győri Mátyás irányító (Balatonfüred) és Jamali Iman balátlövő (Meskov Breszt, kölcsönből vissza) érkezett.

20%
3990 Ft
3192 Ft
15%
4290 Ft
3647 Ft