Vranjessel először roppant meg a Veszprém

2017.11.12. 18:49

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a hat fordulón át veretlen Telekom Veszprémre csoportbeli legnagyobb riválisa, a francia bajnok PSG várt. A két csapat az előző BL-elődöntőben találkozott, és a mieink veszítettek.

A világválogattnak megfelelő franciáknak már volt egy vereségük az idei sorozatban, a Flensburg ellen idegenben a hajrát nem bírták, 33-29 lett.

A csoportelsőségről részben ez a mostani meccs határozott, ezért volt különösen nagy a tét. A sérült Nagy László ezúttal sem volt a magyar keretben, a csapatkapitány ujjtörése nem jött rendbe, a jövő héten viszont talán már játszhat. Ha Nagy a pályán van, talán nem kapott volna ennyi gólt a Veszprém.

Az első 10 perc után 7-6 volt az állás, óriási tempót láthattunk, a norvég Sagosen és Karabatic pontosan lőtt távolról, Manaszkov a szélről, Ilics pedig szintén a szaggatottról.

A francia csapat erejéről igen sokat elárul, hogy a 13. percben állt be először az olimpiai bajnok dán Mikkel Hansen, a világ egyik legjobbja, mert addig a 21 éves Sagosennek kellett diktálnia a tempót, és az ő lövéseivel szerzett előnyt a francia csapat.

Lékai első két lövése nem sikerült – Thierry Omeyer túl a negyvenen is tökéletesen érezte, merre kell mennie -, és az első félidőben nem tudott vezérré válni. A 16. percben 11-6 volt, Ljubomir Vranjes edző pedig időt kért.

A 20. percben a szlovén Blagotinsek megkapta második kétperces büntetését, és valahogy mindig lemaradtak a védők, a PSG pedig kihasználta az esélyeit, megtalálta a réseket a védőfalon.

Alilovicnak voltak bravúrjai, de messze nem annyi, mint a másik oldalon Omeyernek, és a magyarok védekezése nem állt azon a szinten, amit eddig láttunk a BL-ben. Accambray lövései sem segítettek, a franciát fűtötte a bizonyítási vágy, hiszen a párizsiak küldték el. 

A 25. percben volt először emberelőnyben a magyar csapat, Manaszkov lehetetlen szögből ki is használta a lehetőséget, de a félidő vége felé közeledve így is 19-13-as, vagyis a legnagyobb különbség alakult ki a két csapat között. A svéd Nilsson beállóból lőtt még egy gólt, így is öt gól maradt a szünetre, amit a játék képe alapján nem volt könnyű ledolgozni.

Ez a differencia úgy alakult ki 30 perc után, hogy lerohanásból szinte nem is lőttek gólt a franciák.

Második félidő

A második félidőre beállt Mikler Roland a kapuba, a védekezésben lehetett használni Terzicet is, mert az oldalváltás után könnyebb volt cserélni őt.

Ettől még a védekezés egycsapásra nem gyógyult meg, a 40. percre kicsit közelebb sikerült közelíteni, miután egy elképesztő akciót láttunk: Ugalde beugrott az egyik szélen, majd nem lőtt kapura, hanem a másik szélre passzolt, ahonnan Gajic büntetett. A meccs egyik nagy jelenete volt.

Gajicé volt a következő találat is (23-21), de amikor az egygólos hátrányért támadott a magyar csapat, Omeyer megint nagyszerűen védett, holott Ilics egy lövőcsellel két védőtt küldött el egyszerre, de régebbi klubtársa olvasta utána a gondolatát.

A 45. percre 25-24 lett, Gajic és Tönnesen találta meg a legkisebb rést is.

Hansen viszont Mikler lábához dobta a labdát, a másik oldalon ellenben Omeyer hárított. Mikler bravúrja után Tönnesen labdája felperdült Omeyer karján, de valahogy a kapuba vánszorgott a labda.

Mikler hatalmas védése után már az egyenlítés volt a tét (26-25-nél), az idén nagy formában játszó Lékai viszont megint nem tudott túljárni a francia kapus eszén - nem volt gólja az egész meccsen -, Mikkel Hansen azonban nem hibázott a másik oldalon. Egy labdaeladás után a franciák a kapuig rohantak, és akkor lehetett érezni először, ez a meccs már nem lesz, nem lehet meg.

Tönnesen gólja után Ilicset és Sagosent együtt állították ki - össze is szólalkoztak -, Kempf a szélről kétszer egymás után pontos volt, Nilsson a kapufát találta el, Tönnesen közelebb hozta a mieinket, de megint Kempf jött a jobb szélről.

Nilsson dobott még egyet beállóból, erre megint Kempfnek húzták le a labdát a szélre, aki most sem hibázott - sorrendben ez volt a negyedik találata a francia szélsőnek, akinek alig volt pár találata eddig -, ezzel pedig már csak az volt a kérdés, a meccs végén mekkora lesz a Veszprém hátránya.

A végeredmény 33-28 lett, mert nem volt magyar gól, a jövő szombaton a franciák jönnek Veszprémbe, akkor lehet javítani.

A PSG 12 ponttal most vezeti a csoportot, de ezt vissza lehet venni hazai pályán.

Paris Saint-Germain (francia) - Telekom Veszprém 33-28 (19-14)
a Veszprém gólszerzői: Gajic, Tönnesen 5-5, Marguc, Ilic 4-4, Nilsson, Manaszkov 3-3, Accambray 2, Ugalde, Blagotinsek 1-1