Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A norvégok elégedettek, hogy velünk játszanak

2017.01.23. 19:29

Christian Berge, a norvég férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, arra készültek, hogy a magyarok helyett az olimpiai bajnok dánokkal találkoznak a franciaországi világbajnokság keddi negyeddöntőjében.

"Egyértelműen a dánokra számítottunk, rájuk készültünk és elég sokat tudunk róluk" - nyilatkozta hétfőn az edző az MTI tudósítása szerint, majd hozzátette, nem dobják ki a jegyzeteiket, mert a közeljövőben biztosan találkoznak Dániával.

A norvégok szombaton Macedónia csapatát búcsúztatták a nyolcaddöntőben, a magyar válogatott pedig vasárnap 27-25-re legyőzte az olimpiai bajnokot Albertville-ben.

"A magyar-dán meccs után volt egy rövid találkozónk a játékosokkal, utána pedig éjjel kettőig néztem következő ellenfelünk videóit, de ez normális, ilyen egy munkanap, amikor itt vagyunk. Megvan a stratégiánk és a taktikánk ellenük, de elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk. A lehető legkevesebbet kell hibáznunk, és a meccs legvégéig harcolni" - tette hozzá Berge.

A játékosokat szintén meglepte, hogy nem Dániával mérkőznek a négy közé jutásért:

"Egy kicsit sokkolt, ami történt. Mentálisan a dánokra készültem, de nem tagadom, nagyon elégedett vagyok, hogy így alakult" - nyilatkozta Kristian Bjornsen.

Vele ellentétben a korábbi 208-szoros válogatott Havard Tvedten úgy látja, a magyar válogatott nehéz ellenfél lesz a norvégok számára.

"A félig-meddig leeresztett dán csapatnak jobban örültem volna, mint a motivált magyar együttesnek. Ugyanolyan ádáz csatára számítok, mintha Dániával találkoznánk" - mondta a televíziós szakértőként tevékenykedő Tvedten.

Hozzátette, a magyarok mindig képesek voltak nagyszerűen küzdeni, ráadásul most hatékony a játékrendszerük. Amikor felvetették neki, hogy labdarúgó-válogatottjuk a tavalyi Európa-bajnokság pótselejtezőjét a rendkívül, sőt talán túlságosan optimista várakozások ellenére elveszítette a magyarokkal szemben, kijelentette, vannak véletlenek, de kedden a norvégok nagy lehetőség előtt állnak, és kihasználhatják nagyszerű ellentámadásaikat.

A magyar-norvég negyeddöntő kedden 17 órakor kezdődik Albertville-ben.