Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Átrohantak rajtunk a norvégok, vereség a vb-negyeddöntőben

2017.01.24. 18:51
A vb-negyeddöntős magyar válogatott nem bírt a norvégok sebességével. Védekezésben, támadásban is jobbak voltak nálunk, de a kiütést sikerült elkerülni. 31-28-as vereség és kiesés a vége.

Az olimpiai bajnok dánok kiejtése után a norvégok elleni meccs is nagyon keménynek ígérkezett a világbajnokság negyeddöntőjében, mert lehetett tartani attól, hogy a norvégok sebessége sok lesz a magyar csapatnak. És óriási norvég rohammal is indult a mérkőzés: perceken belül ötgólos előnyt építettek ki, miközben nekünk támadásban nagyon nem ment, sok lehetőséget el is kapkodott a válogatott. Nyoma sem volt annak a védekezésnek, amit a dánok elleni nyolcaddöntő elején mutattunk be, nem sikerült lassítani az ellenfél játékát. 

3 magyar gól 13 perc után

A magyar kapitány, Xavi Sabaté 6-1-es norvég vezetésnél időt kért, és irányítót is váltottunk: Lékai Máté helyett Császár Gábor jött. Bajban voltunk azzal is, hogy amikor nagy ritkán sikerült gólt szereznünk, akkor a norvégok villámgyorsan válaszoltak eggyel, felállni se nagyon volt időnk, pedig a visszarendeződéseknek kiemelt szerepük volt, ahogy az várható ilyenkor. Mindent elmond a támadójátékunkról, hogy tizenhárom perc után még mindig csak három gólja volt a csapatnak. 

Gond volt az is, hogy Miklernek nem igazán ment a kapuban: az első negyedórában a norvégok tízszer lőttek kapura, és ebből csak egyet tudott hárítani a magyar kapus. A 16. percben először vezettek hét góllal a norvégok (11-4), akik a huszadik perc környékére lassultak kicsit. Gyorsan fel is jöttünk öt gólra, és a meccsbe remekül bekapcsolódó Bánhidi góljaival már négyre faragtunk a hátrányt. 

De az első félidő vége megint pocsékul sikerült, és megint kijött a sebességkülönbség. A norvégok újra megléptek, és a félidő végére 17-10-es előnyt építettek ki.

Kapusgond

Óriási változás kellett volna védekezésben, hogy fel tudjuk venni a versenyt, és a kapuban is javulni kellett volna, mert Mikler félóra alatt húsz lövésből csak hármat fogott. 

A második félidőt már Fazekassal a kapuban kezdtük meg, de sokat nem változott a játék képe: sorra kaptuk a gólokat. Támadásban egy hangyányit talán javultunk, Császár és Bánhidi jól játszott, és időnként Bodó keze is elsült, ám annak ellenére nem tudtunk közelebb jönni a norvégokhoz, hogy sorra kapták a kétperces kiállításokat.

Az ellenfél továbbra is minden gólunk után leindított minket, és nekünk már kettős emberelőnyből sem ment a gólszerzés, az átlövőink pedig veszélytelenek voltak. Próbálkoztunk a széleken is egy idő után, az meg pláne nem működött. 

Tíz közte

A 45. percre jött a meccs mélypontja: 26-16-ra vezetett az ellenfél, innentől a kiütés elkerülése volt a cél. Az utolsó tíz percben a norvégok már nem erőltették meg magukat, úgyhogy Császár heteseivel és Bodó nagy góljával egyre közelebb jöttünk, de nem volt reális esélyünk, hogy befogjuk az ellenfelet. Az dicséretes, hogy a kiütést elkerültük, és tisztesen helyt álltunk, a vége egy 31-28-as norvég győzelem lett. 

A norvégok bejutottak az elődöntőbe, nekünk véget ért a világbajnokság. 

Kézilabda-világbajnokság, negyeddöntő:

Norvégia-Magyarország 31-28