Döntetlennel kezdett a megfiatalodott magyar férfi kézilabda-válogatott

2018.01.06. 18:16

Lejátszotta első felkészülési mérkőzősét Svédország ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott Ljubomir Vranjessel a kispadon. Jól játszott a megfiatalodott, sérülésekkel sújtott magyar csapat, az utolsó másodpercekben akár a győzelmet is megszerezhette volna.

A meccs végig szoros volt, egyszer sem volt három gólnál nagyobb különbség a két csapat között, folyamatosan ment az adok-kapok. Az első találatot a magyar válogatott szerezte Bodó Richárd révén, aki nagyot játszott az első 20 percben: három gólt is dobott, az egyiket ráadásul 10 méterről bombázta be, illetve az egyik svédet ki is állították róla. 

A magyar csapat Bodón kívül is szépen helytállt, voltak szép megmozdulások védő és támadóoldalon is, az első félidő végén pedig úgy vezettek 16-15-re a svédek, hogy a legjobb játékosuk a zseniálisan védő Andreas Palicka volt. 

A második félidőben több csere is volt, Lékai Máté például már nem is nagyon játszott: látszott, hogy Vranjes próbálgatja a csapatot. Ennek ellenére a magyar csapat a 35. percben átvette a vezetést, az utolsó negyedóra előtt pedig már 22-25-re is vezetett. Magyar oldalról a második félidőre beálló Balogh Zsolt volt a legjobb, elképesztő egyéni megmozdulásokból szerzett gólokat, amire szükség is volt, mert Jim Gottfridsson úgy szórta a bombákat, mintha üres lenne a kapu.

A svédek az 54. percben egyenlítettek ki 26-26-ra, majd a meccs végéig az volt a játék, hogy Svédország megszerzi a vezetést, a magyar válogatott pedig egyenlít. Az utolsó másodpercekben azonban Lékai előtt adódott egy ordító helyzet, de nem sikerült bedobnia, így döntetlennel, és kifejezetten ígéretes játékkal kezdett a válogatott Vranjessel a padon.

Az Európa-bajnokságot idén január 12. és 28. között rendezik meg Horvátországban. A magyar válogatott a D-csoportba került Dániával, Spanyolországgal és Csehországgal együtt. Hétfőn még lesz még egy felkészülési meccse a csapatnak, szintén Svédország ellen.

Eredmény: Svédország-Magyarország 29-29 (16-15)

A magyar gólszerzők: Balogh Zs., Bodó 5-5, Bartók 3, Juhász, Császár, Vilovski, Jamali, Bánhidi, Ancsin, Lékai 2-2, Fekete, Országh 1-1.