Valér
-1 °C
0 °C

A román kapitány tagadja, hogy a Bukarest edzője lesz

2018.03.21. 10:23

Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője és a román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya határozottan cáfolta, hogy a nyártól átvenné a CSM Bucuresti irányítását.

A szakvezető a Prosport.ro portálnak kijelentette - az MTI tudósítása szerint -, álhír jelent meg kedden arról, hogy Bukarestbe szerződik. Hozzátette: nem is írt és nem is ír alá szerződést a bukaresti csapattal. 

"Jelenleg kizárólag a román-orosz Európa-bajnoki selejtezőkkel törődöm. Szeretném, hogy két jó mérkőzést játsszunk az oroszokkal, és szerezzük meg a várt eredményeket ebben a selejtezőcsoportban. A válogatott mérkőzései után pedig csak az foglalkoztat, hogy minél jobban felkészítsem a Győrt a következő hetek mérkőzéseire" - jelentette ki a szakember, megemlítve, hogy a Győrrel a Magyar Kupában, és a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében kell helyt állnia.

Kedden a román Gazeta Sporturilor írta meg, hogy Győrből az idény végén távozó Martín a következő szezontól a CSM Bucurestit irányítását veszi át. 

A román főváros együttesénél a dán Helle Thomsen volt a vezetőedző, ám őt pénteken menesztették, azt pedig továbbra sem lehet tudni, ki irányítja a csapatot az idény hátralévő részében.

Ambros Martín 2012 óta a győriek vezetőedzője. A magyar csapattal Bajnokok Ligáját háromszor, bajnokságot és Magyar Kupát egyformán négy alkalommal nyert. A román válogatottat 2016 őszétől vezeti.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!