Árpád
-2 °C
4 °C

A világ legjobb női kézilabdázója, Görbicz Anita elköszönt

DKRCS20180322017
2018.03.22. 19:00

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt.

A csütörtöki, győri magyar-holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos „Köszönjük, Görbe!" feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára.

„Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma" – mondta meghatottan.

Az MKSZ nyilvántartása szerint

Görbicz 2002 és 2017 között 233 válogatott mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett.

A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban.

A szövetség nevében Pálinger Katalin alelnök, korábbi csapattárs mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, Görbicz a sportág királynőjeként, a világ legjobb női kézilabdázójaként köszön el a magyar válogatottól, és az odaadását, a mindenáron való győzni akarását emelte ki.

Novák András főtitkár egy 233-as számú mezzel ajándékozta meg, a szurkolók egy szektornyi méretű, mezt formázó, "Köszönjük, Görbe!" feliratú drapériát feszítettek ki a lelátón, majd a Hooligans zenekar tagjai énekeltek a pályán.

A győri klub részéről Bartha Csaba elnök és Vanyus Attila örökös tiszteletbeli elnök köszöntette a játékost.

A kezdés előtt Görbicz jelképesen átadta a csapatkapitányi karszalagot utódjának, Tomori Zsuzsannának, majd ő végezte el a kezdődobást.

Az MKSZ honlapján Novák András főtitkár a magyar női válogatott története egyik legnagyszerűbb játékosának nevezte az irányítót, a nemzeti csapat gólkirálynőjét. „Az elmúlt bő másfél évtizedben ő volt az, akire mindig támaszkodhatott a magyar női kézilabdázás és a válogatott. Ő volt az, aki annyiszor átsegítette a csapatot a nehéz helyzeteken, és aki győzelemre vezette a nemzeti együttest."

Görbicz az M4 Sportnak nyilatkozva leszögezte, a mai napig úgy gondolja, okos döntést hozott, és boldogan gondol vissza az elmúlt évekre.

„A mai napig a pályán lennék, mert nekem a címeres mez szent és sérthetetlen, és ha a csapatnak pedig szüksége van rá, akkor ott is kell lenni. Viszont a családdal eldöntöttük, hogy ez a legjobb megoldás" - magyarázta a döntés hátterét.

Elárulta, Kim Rasmussen szövetségi kapitánnyal már két hónappal a világbajnokság előtt közölte döntését.

Az M4 Kézilabda magazinjában a korábbi szövetségi kapitány, Kiss Szilárd azt emelte ki, Görbicz olyan dolgokat tudott, amikre mások nem voltak képesek, a pörgetett dobásokra és a csípő mellől ellőtt bombákra utalt. Hangsúlyozta, a közönségszórakoztató játékos akkor is mert lőni, amikor senkiben nem volt meg ehhez a bátorság.

Németh András úgy vélekedett, a játék szeretete emelte a többiek fölé. Egy svédországi emléket is felelevenített, amikor Görbicz vesegörcse miatt alig aludt éjjel, de a meccset nem akarta kihagyni az Európa-bajnokságon, és a pályán nem is látszott a játékán, hogy beteg lenne.

Hajdu János felidézte, hogy a klasszis egy komoly háztartási baleset után - leforrázta magát - is vállalta a játékot a 2008-as olimpián.

A búcsúzó játékos hozzátette, nem volt kedvenc összetételű magyar válogatottja, mindegyikben szeretett játszani és mindegyiket nagyon jó csapatnak tartja. Az olimpiák kapcsán van hiányérzete, mert bár 2004-ben ötödik, 2008-ban pedig negyedik lett, úgy érzi, további két ötkarikás játékokon is ott lehetett volna, ám a válogatott 2012-ben és 2016-ban nem jutott ki.

Kijelentette, a jelenlegi helyzettel nincs kibékülve, úgy érzi, nincs már annyi egyéniség, mint régebben, elment mellettünk a világ.

Számos kiváló szakemberrel dolgozott, de külön kiemelte a négy éve elhunyt norvég Karl Erik Böhnt, aki nagyon jól összerakta a csapatot szakmailag és lelkileg is.

A következő szezont még a pályán tölti a Győri Audi ETO KC színeiben, de elárulta, tervezgeti már a jövőjét, szeretne gyerekekkel foglalkozni, elsősorban egyéni képzést tartani.

Legjobb eredményei a válogatottban:

olimpia: 4. hely (2008), 5. (2004)
világbajnokság: 2. (2003), 3. (2005)
Európa-bajnokság: 3. (2004, 2012)

Egyéni díjak:

az év legjobbja a nemzetközi szövetségnél: 2005
az év legjobbja Magyarországon: 2005, 2006, 2007, 2013, 2014, 2017
a világbajnokság legjobb irányítója: 2003, 2005, 2007, 2013

DKRCS20180322023
Fotó: Krizsán Csaba / MTI

További érdekességek:

  • 41 büntetőből szerzett gólt sorozatban a 2007-es világbajnokságon
  • 41 Európa-bajnoki mérkőzésén 160, 48 világbajnoki meccsén pedig 243 gólt szerzett
  • az első meccsét 2002. augusztus 23-án Miskolcon játszotta Norvégia ellen
  • az utolsó mérkőzésére 2017. december 10-én került sor Lipcsében a franciákkal szemben

A válogatottsági örökrangsor:

  1. Gódorné Nagy Mariann 281 mérkőzés
  2. Erdős Éva 270
  3. Pálinger Katalin 254
  4. Kökény Beatrix 245
  5. Angyal Éva 242
  6. György Anna 242
  7. Sterbinszky Amália 239
  8. Görbicz Anita 233
  9. Csajbók Sándorné 230
  10. Vadász Józsefné 230

(Borítókép:  Krizsán Csaba / MTI)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?