Budapesten lesz otthon a Veszprém kézicsapata

2018.07.28. 08:58

Sajtóbeszélgetést tartott pénteken a Telekom Veszprém kézilabda csapata, amelyen Éles József ügyvezető igazgató beszélt a klub terveiről. Elsőként azt említett, hogy egy hároméves terv válik valóra azzal, hogy a másodosztályban szereplő második csapat célja az NB I.-be kerülés, így a következő idénytől már két első osztályú csapata lehet a városnak.

Éles úgy fogalmazott, hogy az első keretből kimaradó, de tehetséges és fiatal játékosokkal erősítik meg a keretet, akik ezzel bőven kapnak játéklehetőséget. A két csapat szakmailag együttműködik, de anyagilag továbbra is független marad egymástól.

A beszélgetésen szóba került a Veszprém Aréna bővítése is, amit már másfél éve terveznek. Az ideiglenes megoldáson még dolgoznak, de nagy valószínűséggel a csapat Budapesten játssza majd a BL-meccseit és a rangadókat. Arénában 2022-ben már a férfi kézilabda Európa-bajnokság meccseit játsszák majd.

Az együttes Hollandiában kezdte a felkészülést az új idényre. Augusztus 23-ig több felkészülési meccset is játszanak, majd utána Strasbourgba utaznak egy nagy nemzetközi tornára.