Jolán
2 °C
4 °C

Női kézi-BL: a Fradi nyert Németországban

2018.10.21. 19:21

Az FTC-Rail Cargo Hungaria három góllal nyert a német Bietigheim vendégeként a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, vasárnap Ludwigsburgban.

Az FTC keretéből a montenegrói Djurdjina Malovic és Bobana Klikovac, valamint Szikora Melinda és a holland Danick Snelder hiányzott, ráadásul Hornyák Dóra, illetve Klivinyi Kinga sem volt száz százalékos állapotban. Sneldernek valószínűleg porckorongsérve van, és hosszabb kihagyás vár rá.

A hazaiaknál ott volt a pályán a holland Laura van der Heijden, aki az előző idényben a Ferencváros házigólkirálya volt. Ő szerezte a németek első találatát, ennek ellenére edzője, Martin Albertsen már a hatodik percben időt kért, mert a spanyol Nerea Pena vezérletével kiválóan kezdtek a vendégek (2-5).

A remek rajt után alaposan visszaesett az FTC. A labdaeladásokat és a pontatlan lövéseket kihasználva van der Heijden irányításával és Dinah Eckerle védéseivel a Bietigheim fordított (8-5), a magyar együttes kilenc perc után tudott ismét betalálni. Elek Gábor vezetőedző beküldte a kapuba Szemerey Zsófiát, aki nagyszerű cserének bizonyult, csapattársainak lövései azonban továbbra sem voltak hatékonyak.

A hullámzó első félidő végén az FTC egygólos hátrányban volt (14-13), majd a szünet után - 5-4 után - ismét vezetett (15-14). A junior világbajnok Háfra Noémi, valamint Schatzl Nadine vezérletével növelte a különbséget a vendégcsapat, Klivinyi Kinga pedig emberhátrányból is betalált (20-16).

Egy ideig minden hazai gólra kettővel válaszolt a vendégcsapat, és bár a hajrában egy 3-0-s sorozattal felzárkózott a Bietigheim, a Ferencváros sikerét ekkor már nem fenyegette veszély.

A németek legeredményesebb játékosa Laura van der Heijden volt öt góllal.

Az FTC legközelebb november 4-én lép pályára a BL csoportkörében, amikor a Bietigheimet fogadja Érden.

A D csoport másik meccsén a román CSM Bucuresti 29-27-re nyert a norvég Vipers Kristiansand otthonában. A bukarestiek kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be a Pick Szeged férficsapatának korábbi vezetőedzője, a szerb Dragan Djukic. (MTI)

Női BL, 3. forduló, D csoport:

SG BBM Bietigheim (német) - FTC-Rail Cargo Hungaria 25-28 (14-13)

a Ferencváros gólszerzői: Háfra, Pena 7-7, Schatzl 5, Kovacsics 4, Klivinyi 3, Mészáros, Faluvégi 1-1

A D csoport állása: 1. CSM Bucuresti (román) 4 pont (93-88), 2. Ferencváros 4 (86-87), 3. SG BBM Bietigheim 3, 4. Vipers Kristiansand (norvég) 1

C csoport: Thüringer HC (német)-Győri Audi ETO KC 22-38 (11-15)

Az állás: 1. Győr 6 pont, 2. Podravka Koprivnica (horvát) 3 (82-86), 3. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 3 (77-86), 4. Thüringer HC 0

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?