Hat góllal kaptak ki a női kézisek az Európa-bajnoktól

2018.11.22. 20:25

A magyar női kézilabda-válogatott hat góllal kikapott az Európa-bajnok, házigazda Norvégia csapatától a Möbelringen Kupa nemzetközi felkészülési torna csütörtöki első fordulójában. A két csapat 82. alkalommal találkozott, a mérleg magyar szempontból három döntetlen mellett 49 győzelem és 30 vereség.

Az Oslóhoz közeli Fornebuban zajló torna első meccsén látszott, hogy a magyar együttes védekezése – többek között Hornyák Dóra, Szucsánszki Zita, Szekeres Klára, Kisfaludy Anett és Tomori Zsuzsanna hiánya miatt – még messze van a tökéletestől. A hazaiak a két szélről szinte tetszés szerint érték el góljaikat, de a belső posztokról is eredményesek voltak.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata támadásban sem mutatott be bravúrokat, sőt több hibát követett el, így megkönnyítette ellenfele dolgát (9-5). Az első harminc percben a magyarok csupán két akciógólt dobtak, a többi négyet büntetőből, vagy az azt követő kipattanóból szerezték.

A második félidő tizedik perce után fordult elő először, hogy a magyar válogatott két gólt dobott egymás után. A folytatásban is bátrabban játszottak a vendégek, mint az első felvonásban, jóval eredményesebbek is voltak, de a norvégok sima győzelmét nem tudták megakadályozni.

A franciaországi Európa-bajnokság jövő csütörtökön kezdődik, a magyar csapat a C csoportban, Montbéliard-ban sorrendben Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik.

Eredmény:

Norvégia-Magyarország 25-19 (12-6)

a magyar gólszerzők: Kovács A., Kovacsics 5-5, Schatzl, Tóvizi, Lukács, Planéta 2-2, Mészáros 1

Szombaton játsszák:

Magyarország-Franciaország 17.00

Vasárnap játsszák:

Dánia-Magyarország 16.00