Bejutott az EHF-kupa csoportkörébe a Tatabánya

2018.11.25. 16:28

A Grundfos Tatabánya KC 27-27-es döntetlent játszott a holland OCI-LIONS ellen idegenben a férfi kézilabda EHF Kupa selejtezőjében, a harmadik forduló vasárnapi visszavágóján, ezzel továbbjutott a csoportkörbe., miután egy héttel korábban 31-18-ra nyertek az első mérkőzésen. Az ott kiharcolt nagy előny miatt az sem okozott gondot a Tatabányának, hogy a montenegrói balátlövő, Milos Bozovic bokasérülés miatt nem játszhatott.

A Tatabánya az első félidő elején 7-5-ös előnybe került, ami után ugyan fordítani tudtak a hollandok, a szünetre mégis 12-12-es döntetlennel mehettek – ez tökéletesen megfelelt a magyar csapatnak, ami a második félidő hajrájában sem került két gólnál nagyobb hátrányba, így egy pillanatra sem volt veszélyben a selejtezőből továbbjutás.

A Balatonfüredi KSE 34-33-as előnyből a visszavágót a cseh Baník Karviná ellen, és mivel 32-29-re nyertek, így ők is feljutottak a főtáblára. A szünetben még csak 17-16-ra vezettek, majd a második félidőt egy 6-1-es sorozattal nyitotta a Balatonfüred, igaz, a cseheket ezzel sem tudták megtörni, akik egy 6-0-s szériával válaszoltak. Végül a hajrában dőlt el a győzelem sorsa, és a Balatonfüred kettős győzelemmel ment tovább.

A 16 csapatos csoportkör sorsolását csütörtökön rendezik Bécsben, a mérkőzéseket pedig február 9. és március 31. között játsszák.

férfi EHF Kupa, selejtező, 3. forduló, visszavágó

  • OCI-LIONS (holland) - Grundfos Tatabánya KC 27-27 (12-12)
  • a Tatabánya legeredményesebb játékosai: Szöllősi B. 7, Grigoras, Juhász Á. 5-5, Vujovic 3
  • Továbbjutott: a Tatabánya 58-45-ös összesítéssel.
  • Balatonfüredi KSE-Baník Karviná (cseh) 32-29 (17-16)
  • a Balatonfüred legeredményesebb játékosai: Máthé 9, Zdolik, Szita 6-6, Kemény 4
  • Továbbjutott: a Balatonfüred kettős győzelemmel, 66-62-es összesítéssel.

(Index/MTI)