Bravúros győzelem a Veszprémtől a férfi kézi BL-ben

2019.02.09. 20:01

Bravúros győzelmet aratott a Telekom Veszprém hazai pályán a csoportelső Barcelona ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában. A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a 10 évvel ezelőtt meggyilkolt Marian Cozma emlékére.

A hazaiaktól a balátlövő Jamali Iman és a dán beálló René Toft Hansen, a vendégektől a dán balszélső Casper Mortensen, a francia beálló Cedric Sorhaindo és a Veszprém korábbi kiváló irányítója, az izlandi Aron Pálmarsson hiányzott sérülés miatt.

Nagy iramú és magas színvonalú volt a mérkőzés, az első félidő elején egyik csapat sem tudott egy gólnál nagyobb előnyt kiharcolni: a 17. percben 9-9 volt az állás. A Veszprém ezután magasabb fokozatba kapcsolt, sikerült rövid ideig három gólos előnyt is kiharcolni, de a félidő vége a Barcelonáé volt, így 15-15-ös döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok. 

A második játékrészt a Veszprém kezdte jobban, Petar Nenadic nagyot játszott, a 38. percben már 19-16-ra vezetett a magyar csapat. Ettől kezdve a hazaiak egyszer sem engedték ki a kezükből az irányítóst, szinte végig vezetve húzták be a győzelmet. A Veszprém így 11 forduló után 14 ponttal a harmadik helyen áll az A csoportban a 18 pontos Barcelona és a 15 pontos Vardar mögött.

Eredmény (férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló, A csoport):

  • Telekom Veszprém-Barcelona (spanyol) 29-26 (15-15)
  • A Veszprém gólszerzői: Mahé, Nenadic, Tönnesen, Manaszkov 4-4, Mackovsek, Lékai 3-3, Ilic, Nagy L. 2-2, Nilsson, Marguc, Strlek 1-1