Ököllel verte korábbi edzője a Győr beállóját
Soha nem hallott részleteket árult el a győri kézilabdacsapat beállója, Crina Pintea pályafutása korábbi szakaszáról, amikor egykori klub- és válogatottbeli edzője, Gheorghe Tadici folyamatos terrorja miatt azon is elgondolkodott, hogy abbahagyja a kézilabdázást.
Pintea 2010-15 között volt a HC Zalau játékosa, itt volt edzője Tadici, akivel később a román válogatottnál is együtt dolgozott. A terror mind a klubnál, mind a nemzeti csapatnál a mindennapok része volt.
"Nagyon szomorú voltam a Zalau-nál, és mondtam, hogy távozni szeretnék. Megfenyegetett, ha nem hosszabbítok a klubbal, tönkre fog tenni, ő hozott a kézilabdába, de ő is fog eltávolítani onnan. Szintén a fejemhez vágta, hogy a válogatottságot is neki köszönhetem, mert ő tanított meg játszani. Több éven keresztül nem engedett távozni" – idézi a Pinteát megszólaltató fanatik.ro-t a Nemzeti Sport.
A román játékos azt is elmondta, hogy szinte soha nem kapott dicséretet edzőjétől, de ennél is rosszabb volt, hogy a családját is zaklatta, és időnként a fizikai fegyelmezés is előkerült. Egy ilyen eset pont a 2014-es magyar-horvát közös rendezésű Eb-n történt.
A németekkel játszottuk az első meccset, védekezésben voltam fenn a pályán, amikor az egyik német játékos betalált tíz méterről. Ezután leparancsolt a kispadra, odaült mellém, és ököllel hátba ütött. Egyből könnyek között törtem ki. Megragadta a kezem, és azt kérdezte, miért sírok? Hogyan tudtam volna ezek után folytatni a játékot?
– mondta az interjúban Pintea.
Az ügyről a Gazeta Sporturilor megkérdezte Tadicit, aki tagadta, hogy megütötte volna a játékost, azt viszont elismerte, hogy keményen bánt a most 28 éves játékossal, aki szinte mindent neki köszönhet.