Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

A Veszprém bejutott a férfi kézi BL negyeddöntőjébe

2019.03.30. 19:39

A Telekom Veszprém kettős győzelemmel jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután szombaton hazai pályán 35-29-re nyert a portugál Sporting CP ellen. A párharc múlt vasárnapi első meccsét a Veszprém 30-28-ra nyerte meg Lisszabonban.

A magyar csapatból Jamali Iman, a dán René Toft Hansen és a norvég Kent Robin Tönnesen hiányzott sérülés miatt. A portugálok spanyol balátlövője, Carlos Ruesga ugyanakkor játszott, a közönség pedig nagy tapssal köszöntötte, hisz 2013 és 2015 között a Veszprémet erősítette.

A mérkőzést jobban kezdték a vendégek (1-3), de a Veszprém védekezése fokozatosan hatékonyabbá vált, így sikerült fordítania (4-3). A magyar csapat lendületét a portugálok időkéréssel próbálták megtörni, de ez csak egy rövid időre sikerült nekik, az első félidőt 17-14-re nyerte a Veszprém.

A második félidőt sem kezdték jól a veszprémiek – hét percig nem találtak be –, így a portugálok egyenlítettek (17-17). A folytatás már jobban sikerült, egy 8-3-as széria után megnyugtató előnyt dolgozott ki a Veszprém, ami kitartott a mérkőzés végéig. Végül 35-29-re nyert a magyar csapat.

Eredmény:

  • Telekom Veszprém-Sporting CP (portugál) 35-29 (17-14)
  • A Veszprém gólszerzői: Strlek 7, Marguc 5, Manaszkov 4, Gajic, Mahé, Mackovsek, Lékai 3-3, Nilsson, Nenadic 2-2, Ilic, Nagy L., Blagotinsek 1-1
  • Továbbjutott: a Veszprém kettős győzelemmel, 65-57-es összesítéssel.

(MTI)