György
9 °C
23 °C

A női kéziválogatott edzője szerint ebből a csoportból ki kell jutni az Eb-re

2019.04.05. 12:27

Csütörtökön rendezték a 2020-as női kézilabda Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását. A magyar válogatott könnyűnek tűnő csoportba került, amit a szövetségi kapitány nyilatkozata is megerősített.

Úgy gondolom, elégedettek lehetünk a sorsolással és ki kell vívni az Európa-bajnoki részvételt

– értékelt Kim Rasmussen a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján.

"A 4. kalapból Litvániánál gyengébb és erősebb riválist is kaphattunk volna, ám ezeket a válogatottakat le kell győznünk, a 3. kalapból pedig a mi szempontunkból kifejezetten szerencsésnek tartom, hogy Olaszország lett az ellenfelünk. Montenegró erős csapat, fizikálisan is kihívás a délszlávok ellen játszani, de a 2020 márciusában sorra kerülő két mérkőzés egy hosszabb válogatott időszak része, hiszen akkor kerülnek majd sorra az olimpiai selejtezőtornák is"

– mondta az esélyekről a magyar válogatottat vezető dán szakember.

A magyar válogatott a második csoportba került, ahol Montenegró, Olaszország és Litvánia lesz az ellenfele.

A selejtezők 2019 szeptembere és 2020 májusa között kerülnek megrendezésre. A tornát 2020 decemberében rendezik Norvégiában és Dániában.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!