Az európai kéziszövetség fegyelmit is indíthat a Szeged-Vardaron kitört verekedés miatt

2019.05.06. 20:59

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntő utolsó percében kialakult tömegjelenet, illetve az ügy folytatásaként a sajtótájékoztatón a két spanyol vezetőedző, Juan Carlos Pastor és Roberto García Parrondo között kialakult szóváltás miatt.

A párharc első mérkőzését házigazdaként 31-23-ra a macedón csapat nyerte, és a vasárnapi visszavágó utolsó percében már biztos volt a továbbjutása, mivel akkorra kialakult a 29-25-ös végeredmény a Szeged javára. Ekkor alakult ki verekedés a pályán, minden játékos, illetve a szakmai stábok tagjai a pályára tódultak, percekig állt a játék, írja az MTI.

Az EHF hétfői közleménye szerint az illetékesek megvárják, amíg minden jelentés beérkezik, és csak ezután döntenek majd a fegyelmi eljárás megindításáról.