Rafael
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Megvan az 5. győri BL-győzelem, először magyar edzővel

HUSZ9492
2019.05.12. 19:39
Az első félidő végén a kiválóan védekező Győr ellépett négy góllal, a második félidőben ezt őrizte, izgalmas lett a vége, de 25-24 lett a magyar bajnoknak. Veretlenül nyerte meg Danyi Gábor csapata a sorozatot.

„A cél előtted, a tábor mögötted”

- ezzel a transzparenssel fogadták a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében a szurkolók a címvédő Győr csapatát.

Az orosz válogatottal szinte megegyező Rosztovval ebben a szezonban nem találkozott a magyar bajnok, az előzőben kint egy góllal kikapott, itthon kettővel nyert. Ahogy a múlt is mutatta, nagyon nehéz és küzdelmes meccsre lehetett számítani, mert a sorozat két vitathatatlanul legjobb csapata találkozott egymással a fináléban. A mérkőzés szöveges közvetítését és a lélegzetelállító végjátékot itt olvashatja vissza >>>>>

Két edző presztízscsatájának is lehetett erre az összecsapásra tekinteni, mert a győriekkel tavaly győztes Ambros Martín épp a Rosztovhoz igazolt át, míg korábbi segítője, Danyi Gábor követte őt a magyar kispadon.

Az oroszok brutálisan erős és kemény középső védőfalát – a beálló Makejeva és az átlövő Szeny alkotja - nem könnyű megbontani, de mivel a holland Groot és a norvég Oftedal a világ legjobban egy-egyező játékosai, nekik kellett kimozgatniuk őket. Mert akkor marad hely a beállónak és Amorimnak átlövésre.

A gyors középkezdés utáni támadásokat viszont nem lehet bírni egy teljes meccsen át, vagyis nem kis taktikai feladvány az oroszok legyőzése. Különösen, hogy a balkezes átlövő Vhajirheva rendkívül gyors, és a lövései kiismerhetetlenek. Amorim vezető góljára ő válaszolt a túloldalon. 3-2-ig vezetett a Győr, utána az oroszok percei jöttek, óriási volt az iram, egy perc alatt négy támadást is láthattunk.

Az első negyedóra végén 9-7 volt az oroszoknak - a holland Abbingh húzta ekkor a csapatot -, Amorimot kiállították. 10-8-nál is náluk volt az előny, utána viszont rátalált a megfelelő védekezési keménységre és agresszivitásra a magyar csapat. Emellett a francia Leynaud helyére a norvég Grimsbö került.

A játékrész utolsó 10 percében ugyanis csak egy orosz gólt láthattunk.

A 25. percben visszavette a vezetést a Győr, Görbicz a harmadik orosz kapusnak is belőtte a hetest. (11-10)

A 27. percben vezetett először kettővel a Győr, Oftedal addig kereste a helyet kiszámíthatatlan cseleivel, amíg a beállóba belépő Amorimot meg nem tudta játszani, ő pedig Szedojkina kapus lábai között a kapuba pattintott, és még emberelőnybe is kerültünk.

Ekkor a télen igazolt román Pintea is bent volt a védőfalban, amivel még erősebb és keményebb lett a hatoson felsorakozó védelem. 

A 28. percben Amorim negyedik gólja 14-11-et eredményezett. Az oroszok emberhátrányban labdát veszítettek, a brazil átlövő pedig azonnal az üres kapuba továbbította a labdát.

Még ezzel sem volt vége a győri rohamnak, mert Bódinak húzott le Tomori egy labdát a szélre, ő pedig a hosszú felsőbe vágta. Bódi harmadik találata volt ez.

A 15-11-es vezetés megnyugtatónak látszott a folytatásra, de ilyenkor szokta azt mondani Danyi Gábor, hogy a második félidőt is nyerjék meg.

MÁSODIK FÉLIDŐ:

Amorim betört, csak letépni tudták a hetes felett, újabb hetes. Görbicz a negyedik büntetőjét is értékesítette, és máris ötre nőtt a különbség.

Az oroszok emberelőnyben sem találták a helyzetet, amikor Kristiansen találkozott Vjahirjevával nagyon nem ízlett neki az erőszakossága, a helyezkedése.

A 37. percben aztán váratlan fordulat jött, a visszafutó Groot kissé feleslegesen szabálytalankodott, amiért a hetes jogos volt, és a játékvezetők úgy döntöttek, hogy azonnali piros a helyes ítélet, a szezon végén átigazoló holland játékosnak tehát befejeződött a meccs.

Az oroszok fellángolása csak átmeneti volt, mert a pályán a kétszer végigrohanó Kristiansen gólja a 43. percben visszaállította az ötgólos különbséget. (21-16)

A Rosztov mindent megpróbált, Martín forgatta a csapatát, olykor megnyitották a védekezésüket, de csak átmeneti sikerrel jártak, mert ha kellett Görbicznek volt egy pimasz labdaszerzése, ha kellett Tomori harcolt ki hetest, amit Görbicz Pessoa kapust átverve a a kapu bal oldalába vágott.

Az utolsó 10 percre 24-20-szal mentek a csapatok, amikor Ambros Martín szerencsétlen időpontban kért időt, mert Vjahirjeva lerázta magáról Görbiczet, és kapura lőhetett volna. Görbiczet kiállították, Bobrovnyika három mérsékelte a két csapat közti távolságot.

Egy rossz győri támadás után Makejeva ziccerből a kapufát találta,

mínusz kettő helyett a megállíthatatlan Amorim négyre növelte az előnyt.

Ez volt az egyik utolsó kulcsmomentum.

Az utolsó öt percre már felálltak a drukkerek, úgy biztatták csapatukat, akkor, 25-21-nél nem tűnt úgy, hogy nagyon éles lesz a vége, de az lett.

Manaharova szűkített a különbségen, akkor Kristiansen betörését csak két percért és egy hetesért visszatartani az oroszok. Görbicz először hibázott a büntetővonalról, de a labda a mieinknél maradt. A mindent eldöntő gólt abból a támadásból nem sikerült bevinni, Martín időt kért.

Abbingh egy hosszú támadás végén volt eredményes, 25-23-ra alakította ezzel az állást. Görbicz a szélről is hibázott, Vjahirjeva hetest harcolt ki, Amorim megkapta a harmadik két percét is, amivel neki is véget ért a meccs. Abbingh hetese a bal alsóban kötött ki. (25-24)

17 másodperccel a vége előtt Danyi Gábor kikérte utolsó idejét, ezt az időt kellett valahogy kijátszani az újabb BL-sikerért. Oftedal elrohant és kapura lőtt, de nem ziccerből, így volt még egy támadásuk az oroszoknak.

Grimbsö az utolsó másodpercben védett - nem tiszta helyzetből jött a lövés, de ha bemegy, valószínűleg megadták volna -, ezzel pedig kezdődhetett az ünneplés.

A végén kicsit szétesett a mieink támadójátéka, a Rosztov pedig az utolsó erejéig harcolt. 

"Ilyen fantasztikus közönség előtt nem lehet veszíteni, nagyon örülök az ötödik győzelmemnek"

- mondta az ötödször győztes Görbicz, aki hétfőn lesz 36 éves.

Győr-Rosztov 25-24 (15-11)

  • gólszerzők: Amorim 7, Görbicz 6, Bódi, Brattset, Oftedal 3-3, Hansen, Kristiansen, Groot 1-1, illetve Abbingh 7, Makajeva, Managarova 5-5, Vjahirjeva 3, Kuznyecova 2, Szeny, Bobrovnyikova 1-1
  • A döntő legértékesebb játékosa Grimsbö lett, aki 38 százalékos hatékonysággal védett

(Borítókép: Görbicz Anita. Fotó: Huszti István / Index) 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!