Ambrus
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Az olimpiai és a világbajnokot is elkerülik a magyar női kézisek a vb-csoportban

2019.06.21. 10:33

A magyar női kézilabda-válogatott Romániával, Spanyolországgal, Kazahsztánnal, Szenegállal és Montenegróval került egy csoportba a Japánban sorra kerülő decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság sorsolásán.

A magyar csapat a második kalapból várta a pénteki, tokiói sorsolást, amelynek során a románokat kapta az első kalapból, vagyis az olimpiai bajnok oroszokat, valamint a világ- és Európa-bajnok franciákat is elkerülte. A montenegróiakat a harmadik, a spanyolokat a negyedik, a szenegáliaiat az ötödik, a kazahokat pedig a hatodik kalapból sorsolták a C csoportba.

Minden csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első két-két csapat kerül az elődöntőbe.

A magyarok az osztrák válogatott kétszeri legyőzésével jutottak ki a 24 csapatos vb-re, amelyre november 30. és december 15. között kerül sor Kjúsú sziget három városában: Kumamotóban, Jacusiróban és Jamagában.

"Nem lehetünk elégedetlenek, örülök, hogy elkerültük az AB-ágat, azaz a két legerősebb csapatot, a franciákat és a norvégokat, valamint a stabil hollandokat, a dánokat, a mindig veszélyes szerbeket és a brazilokat is. Így ezekkel a csapatokkal leghamarabb a helyosztókon találkozhatunk" - nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Hozzátette, a C csoportban mindegyik csapattal szemben van esélyük, ha jó napot fognak ki, akkor bárkit legyőzhetnek.

"Romániát ismerjük, igaz, új szövetségi kapitánnyal érkeznek a vb-re, Montenegróval mostanában sokat fogunk találkozni, hiszen az Eb-selejtezőkön is azonos csoportba kerültünk, Spanyolországot tavaly az Európa-bajnokságon biztosan győztük le, de ez nem téveszthet meg minket, nem számíthatunk könnyű meccsre" - sorolta a kapitány.

A dán edző hangsúlyozta, ha középdöntőbe jutnak, jó teljesítmény esetén ott is képesek lehetnek legyőzni bármelyik riválisukat, ezért is fontos a világbajnokságig hátralévő idő, hogy tovább erősítsék a stabilitásukat. (MTI)

A világbajnokság csoportbeosztása:
   
A: Hollandia, Norvégia, Szlovénia, Szerbia, Angola, Kuba
B: Franciaország, Dánia, Németország, Koreai Köztársaság, Brazília, Ausztrália
C: MAGYARORSZÁG, Románia, Spanyolország, Kazahsztán, Szenegál, Montenegró
D: Oroszország, Svédország, Japán, Argentína, Kína, Kongói DK