Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Felfüggesztette Rasmussent a Nemzetközi Kézilabda-szövetség

2019.12.14. 13:01

A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) felfüggesztette a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát, Kim Rasmussent, olvasható a szövetség honlapján.

Az indoklás szerint a december 6-án rendezett Románia-Magyarország világbajnoki csoportmeccs utáni sajtótájékoztatón tanúsított viselkedése miatt döntöttek a felfüggesztés mellett. 

A mérkőzést az utolsó másodpercekben bukta el a magyar csapat, és emiatt nem jutott tovább a középdöntőbe. A vereséget követő sajtótájékoztatón Rasmussen angolul káromkodott, és arról is beszélt, hogy a játékvezetőknek személyes baja volt vele. "Ami történt, személyes támadás volt ellenem a játékvezetők, és főleg a delegátus részéről. Ezek az emberek nem is tudják, mennyit ártanak a csapatoknak, sőt, az egész sportágnak ezzel a viselkedéssel" - nyilatkozta a 28-27-re elveszített találkozó után a dán edző. Rasmussen szövegelése miatt egyébként emberhátrányban játszott a magyar csapat a mérkőzés végén. Vagy legalábbis a bírók úgy ítélték meg, hogy szövegelt, ő a mérkőzés után azt mondta, csupán úgy reagált egy bírói döntésre, hogy "Ááá". 

Kim Rasmussen
Kim Rasmussen

Az IHF pénteki döntésének értelmében Rasmussen semmilyen kézilabdával kapcsolatos tevékenységben nem vehet részt nemzeti és nemzetközi szinten sem. Ügyét a nemzetközi szövetség etikai bizottsága veszi át, ők döntenek majd a további szankciókról.  A nemzetközi szövetség saját fegyelmi szabályzatának 17-es cikkelyére hivatkozik Rasmussen ügyében. E szerint fel lehet függeszteni azt, aki erőszakosan lép fel vagy inzultálja a mérkőzés játékvezetőit. Ez alapján akár négy mérkőzésre szóló eltiltás is lehet a büntetés, ha az IHF súlyos kihágásnak ítéli meg a történteket. 

A magyar szövetség pénteken közölte, hogy Rasmussen ellen fegyelmi eljárást indítanak. Akkor még nem ejtettek szót a közleményükben arról, hogy az IHF milyen döntést hozott, úgy fogalmaztak, hogy az "ezzel kapcsolatos határozatot csak a későbbiekben hozza meg az IHF." 

Az is pénteken dőlt el, hogy a magyar válogatott olimpiai selejtezőt játszhat majd a tavasszal. Már csak az a kérdés, hogy Rasmussen ezek után ott lehet-e a mérkőzéseken.