Az olimpiai bajnokkal is meg kell küzdeni az olimpiáért a női kéziseknek

Az olimpiai bajnok orosz válogatott nyerte a bronzérmet a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon, miután 33-28-ra legyőzte Norvégiát, írja az MTI.

Ezen a mérkőzésen dőlt el az is, hogy Szerbia és Kína mellett Oroszország lesz a magyar válogatott harmadik ellenfele a március 20-22. közötti olimpiai selejtezőtornán, amelyről az első két helyezett jut ki Tokióba. Az esemény helyszíne egyelőre nem ismert, de a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának.

Remekül kezdtek a norvégok, gyorsan elléptek három góllal, de az oroszok rendezték a védekezésüket, pontos lövésekkel 5-0-s sorozatot produkálva fordítottak, és a szünetben is jobban álltak három találattal.

A norvégoknál csak Emilie Arntzen és Stine Oftedal játszott igazán jól, így ellenfelük Anna Vjahirjeva vezérletével a második félidőben tovább növelte a különbséget. Az oroszok átvészeltek egy kettős emberhátrányt is, és végül a vártnál magabiztosabban győztek.

A mezőny legeredményesebb játékosa Vjahirjeva lett kilenc góllal, a másik oldalon Arntzen, és Oftedal, a Győri Audi ETO KC irányítója is hétszer talált be. Utóbbi klubtársa, a beálló Kari Brattset három gólt dobott.

Az oroszok kilenc győzelemmel és csupán egy vereséggel zárták a tornát.

döntő: Spanyolország-Hollandia 12.30

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59